Vágólapra másolva!
A horvát kormány szombati rendkívüli ülésén megszavazta két háborús bűnökkel vádolt személy kiadását a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. A szavazás után a miniszterelnök-helyettes és három miniszter lemondott.
Vágólapra másolva!


Az öt pártból álló horvát koalíció sorsa a döntés következtében most egy hajszálon függ. Többen úgy vélik: ezen a héten eldől, felbomlik-e a koalíció. A héten ugyanis tömegtüntetésekre lehet számítani, amiért együttműködik a horvát kormány a hágai Nemzetközi Törvényszékkel.

A két háborús bűnökkel vádolt személyt nem nevezték meg, de a BBC úgy tudja: Ante Gotovina nyugalmazott tábornokról, az 1995-ös hadművelet parancsnokáról és Rahil Ademiről, az albán származású tábornokról van szó, akinek nevét szerb civilek meggyilkolásával hozták összefüggésbe.

Horvátországban úgy vélik: akik részt vettek a harcokban, azok hősök és nem bűnösök. A Horvát Demokratikus Unió (HDZ) szerint pedig a horvátok csak szenvedő részesei voltak a háborúnak.

A döntés következtében lemondott a miniszterelnök-helyettes, Goran Granic és három miniszter, mindannyian a Szociál Liberális Párt tagjai. Ha a szociál liberálisok szembefordulnak a koalícióval, széteshet a koalíció - írta a BBC.

Korábban: