Vágólapra másolva!
Ma jelent meg először a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt a háborús bűnökkel vádolt Milosevic exelnök. Első meghallgatásán nem tartott igényt ügyvédjeire, mert nem ismeri el a bíróságot.
Vágólapra másolva!

Megjelent a háborús bűnökkel vádolt Slobodan Milosevic jugoszláv exelnök a hágai törvényszék előtt. Milosevic egyedül állt a bírák előtt, és nem tartott igényt védőügyvédjeire.

Milosevicnek felajánlották, hogy időt kap ügyvédjeinek kiválasztására, de a gyanúsított elutasította ezt. Milosevic kijelentette, hogy számára a bíróság egy álintézmény, a vádirat pedig hazugság. Mivel pedig törvénytelen intézményről van szó, ezért nincs szüksége védőre.

A volt elnök nem ismeri el a hágai bíróságot, az ellene folyó eljárást pedig politikai jellegűnek tekinti. Zdenko Tomanovic ügyvéd - aki Milosevicet a belgrádi eljárás idején is képviselte - a belgrádi B92 rádiónak kijelentette, hogy a volt elnök hajthatatlan: nincs szándékában ügyvédet alkalmazni, mert nem ismeri el a Törvényszéket.

Tomanovic szerint Milosevic higgadt, és jól érzi magát. Büszke arra, amit a szerb nép és országa védelméért tett. Tomanovic szerint Milosevic cellájában nincs sem tévé, sem rádió, sem főzőlap: az ügyvéd szerint a kétszer négy méteres helyiség korántsem lakosztály.

Elképzelhető, hogy a holland kormány kivételt tesz Mira Markovictyal, Milosevic feleségével. Diplomáciai források szerint megkaphatja a vízumot és meglátogathatja a férjét annak ellenére, hogy neve szerepel az EU területén nem kívánatos személyek listáján.

[origo]