<B>A sztrájkolók kövekkel dobálják a buszokat és a taxikat Mallorcán </B>

Vágólapra másolva!
A Baleári-szigeteken napok óta sztrájkolnak az autóbuszvezetők, komoly kellemetlenségeket okozva ezzel több ezer turistának. A munkabeszüntetők nemcsak a forgalmat akadályozzák, hanem kiszúrják a közlekedési eszközök gumijait, és megdobálják a mégis útnak induló járműveket. Vasárnap reggel 8000 körül volt azoknak a turistáknak a száma, akik a spanyol szigetek repülőterén rekedtek, teljes bizonytalanságban a továbbutazásukat illetően.
Vágólapra másolva!

A munkabeszüntetők nem tervezik a sztrájk lazítását, sőt külön kis csoportokat szerveztek, amelyek nemcsak a forgalmat akadályozzák, de kiszúrják minden közlekedési eszköz gumiját, amivel az utasok szállítása megoldható lenne. Emellett kövekkel dobálják a mégis útnak induló járműveket. A helyi hatóságok ezért biztonsági okokból átmenetileg törölték azt az egyetlen autóbuszjáratot is, ami Palma de Mallorcát köti össze a repülőtérrel.

Az utazási irodák szervezői mozgósították a sziget összes, körülbelül 1500 taxisát, de ennyi bérautó önmagában nem képes ellátni az érkező turisták elszállítását a szállodáikba. Az utasoknak átlagosan legalább négy órát kell várakozniuk a repülőtéren.

Növeli a zsúfoltságot, hogy a vasárnap hazaindulók már szombaton elindultak a légikikötő felé, attól tartva, hogy a sztrájk miatt lemaradnak a gépükről. Sokan közülük ott töltötték az éjszakát is. A szomszédos Ibiza szigetén sem megnyugtatóbb a helyzet.