<FONT face="Arial" size="2">632 évre ítéltek egy börtönparancsnokot Brazíliában</FONT>

Vágólapra másolva!
Bűnösnek találta a bíróság azt a korábbi börtönparancsnokot, aki Brazília legnagyobb börtönlázadásában 102 ember haláláért felelős. Ubirata Guimaraest összesen 632 év börtönre ítélték. A férfi 6 évet kapott minden meggyilkolt rabért, és összesen 20 évet az öt súlyosan megsebesített fegyencért. Az ítélet az emberjogi szervezetek szerint segíthet a dél-amerikai ország börtöneiben uralkodó rendőri brutalitás felszámolásában.
Vágólapra másolva!

A lázadás még 1992 októberében Dél-Amerika legnagyobb börtönkomplexumában tört ki. A Casa de Detencaóban több mint 7000 elítéltet tartanak fogva. A fegyintézet csak néhány háztömbnyire van Brazília legnagyobb és leggazdagabb városának, Sao Paulónak a belvárosától. A hivatalos szervek a romos, omladozó börtön bezárását jövőre tervezik.

A lázadás brutális leverésére parancsot adó Guimaraest hiába ítélték 632 év börtönre, a brazil törvények értelmében csak 30 évet kell leülnie büntetéséből. Az egykori parancsnok elleni ítélet a dél-amerikai ország történetében leghosszabbnak számító, 10 napon át tartó tárgyaláson született meg. Az ítélet kihirdetését követően Guimares összecsuklott, és védőibe kapaszkodott. Amikor őrei kivezették a teremből, az elítélt könnyeivel küszködött.

A szemtanúk és a szakértők szerint a legtöbb rabot egyszerűen kivégezték. Sokakat a cellájukban lőttek le, amikor az ágyuk alá bújva próbáltak elrejtőzni a megtorlás elől. Az emberjogi szervezetek jelentése szerint rengeteg meztelenre vetkőztetett, brutálisan megkínzott holtestet is találtak a helyszínen. Guimares annak ellenére adott ki tűzparancsot, hogy a több ezer fős börtönben, csupán néhány rab szerzett magának fegyvert. A börtönőrök életét sem veszélyeztették komolyan a fegyencek, hiszen a lázadás során egyikük sem sérült meg - írja az ABC News.