Több berlini felvonulás zavargásba csapott át<br/>

Vágólapra másolva!
Dacára annak, hogy a hatóságok az idén nem engedélyezték felvonulásukat május elsején, a berlini baloldali-autonóm körök ismét zavargásokat provokáltak a német főváros egyes kerületeiben.
Vágólapra másolva!

A központi forradalmi demonstráció betiltása ellenére több kisebb felvonulásra is sor került Friedrichshain, Prenzlauer Berg és Kreuzberg kerületek utcáin. Ezek vége kedden is botrányba fulladt, hasonlóan a hétfő éjszakai, két kerületben lezajlott utcai csetepatékhoz.

A kreuzbergi Mariannenplatzon fiatal felvonulók délután kövekkel kezdték hajigálni a menetet biztosító rendőrkordont, majd felborítottak egy gépkocsit. A rendőrök vízágyúkkal válaszoltak a kődobálásra, majd kiürítették a teret, mire a randalírozók tovább vonultak a közeli Heinrichplatzra. Ott újabb összecsapások voltak, egy rendőrnő súlyosan megsérült.

A jelek szerint nem vált be a fővárosi rendőrfőnök és a tiltó határozatát megerősítő bíróság számítása: a berlini szélsőbaloldal fittyet hány a demonstráció engedélyezésére vagy betiltására. Tagjai és szimpatizánsai egy része macska-egér játékot űzött a városban összevont mintegy 9000 rendőrrel: kisebb csoportjaik egyszerre több helyen támadtak rá a rendfenntartó erőkre. Megfigyelők attól tartanak, hogy az igazán heves összecsapások, gyújtogatások és kirakatbezúzások csak a sötétség beállta, vagyis 21 óra után kezdődnek.

A vártnál simábban zajlott viszont le egy szélsőjobboldali párt hivatalosan engedélyezett felvonulása Berlin egy külső kerületében. Noha a "Munkát csak németeknek!" és hasonló jelszavakkal felvonuló, magát "nemzeti ellenállásnak" kikiáltó Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) pár száz fős menetét baloldali csoportok hangos szavalókórusa fogadta Hohenschönhausen utcáin, a rendőröknek sikerült távol tartaniuk egymástól a rivális csoportokat. A menet incidens nélkül érte el célját, majd szétoszlott.

(MTI)

Korábban:

(2001. május 1.)