12 évre ítéltek egy volt SS-tisztet Németországban<br/>

Vágólapra másolva!
12 évre ítéltek egy volt SS-tisztet Ravensburgban. Julius Vielt hét zsidó meggyilkolásával vádolták. Az ügy egyik fő tanúja Adalbert Lallier kanadai állampolgár, szintén volt SS-tiszt. Viel védője szerint Lallier saját múltjáról akarta elterelni a figyelmet vallomásával. Lallier ügyében vizsgálatot folytatnak Kanadában.
Vágólapra másolva!

Hét zsidó meggyilkolásáért ítéltek tizenkét évre kedden Ravensburgban egy volt SS-tisztet. A vádirat szerint a most 83 esztendős Julius Viel 1945 elején a theresienstadti (a mai csehországi Terezin) koncentrációs táborból Leitmeritzbe (a jelenleg ugyancsak cseh területen lévő Litomerice) átszállított foglyokat gyilkolt meg.

A ravensburgi tárgyaláson a vád képviselője életfogytig tartó börtönbüntetést kért a vádlottra, védője viszont felmentését kérte, tekintettel arra, hogy a beidézett tanúk szerinte többször is hazudtak.

Vielt 1999 októberében tartóztatták le a Németország déli részén lévő Allgeauban, miután Adalbert Lallier nyugalmazott kanadai professzor, aki fiatal katonaként maga is a tábor őre volt, írásos vallomást tett. Lallier vallomásában tanúsította, hogy a vádlott tíz lövést adott le a foglyokra.

Viel védője szerint Lallier azért fabrikálta ezt a történetet, hogy elterelje a figyelmet saját náci múltjáról. Az AFP jelentése szerint német-magyar származású Lallier ügyében folyik a vizsgálat, amelynek tétje, hogy megtarthatja-e kanadai állampolgárságát.

(MTI)