A Szerbiai Demokrata Párt képviselői ellenzik Vajdaság autonómiáját<br/>

Vágólapra másolva!
A 120 fős tartományi képviselőházban a jelenlévő 98 képviselő közül 86 támogatta a vajdasági kormány által beterjesztett, hivatalosan a "tartomány alkotmányos hatásköreinek és autonómiájának megvalósításáról szóló platformnak" nevezett tervezetet.
Vágólapra másolva!

Figyelemre méltó, hogy a dokumentum ellen szavazott a Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnök vezette Szerbiai Demokrata Párt 10 képviselője, noha a párt tagja a Milosevicsi kormányzatot tavaly leváltott Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) kormányzó tömörülésnek. Dusko Radoszavljevics, a tartományi parlament alelnöke hangsúlyozta, hogy a platformban foglalt vajdasági kezdeményezések a hatályos szerb alkotmány keretein belül mozognak. A tervezet mintegy száz szerb törvény módosítását sürgeti, hogy a tartomány hatáskörébe kerüljenek vissza többek között a nemzetiségek hivatalos nyelvhasználatával, társadalombiztosítással, művelődéssel, tömegtájékoztatással, mezőgazdasággal kapcsolatos kérdések.

A Vajdaság területén a központi szerb kormány hatáskörében maradnának viszont például a honvédelmi, állambiztonsági, monetáris, külpolitikai kérdések, a gazdasági rendszer alapjai, a vámpolitika, az egységes piac, a büntetőjog általános része és a büntetőeljárások, a polgári jog és a polgári peres eljárások. A platform előirányozza, hogy Szerbia "majdani területi berendezkedése" keretében vizsgálják meg a "regionalizálással, azaz új területi egységek, régiók és autonóm tartományok" létrehozásával kapcsolatos elképzeléseket.

Az előző Jugoszláviában az 1974-es szövetségi alkotmány alapján a Vajdaság és a - jelenleg ENSZ-igazgatású - Koszovó autonóm tartományként illeszkedett Jugoszláviába, bő jogkörökkel, amelyeket 1989-ben megvontak tőlük.

A tavaly hatalomra jutott DOS-on belül nem alakult ki egységes álláspont a Vajdaság jogköreinek esetleges bővítéséről, és annak ütemezéséről.

(MTI)

Korábban:

(2001. március 25.)