Balesetben meghalt a Greenpeace volt elnöke<br/>

Vágólapra másolva!
Autóbaleset következtében életét vesztette David McTaggart, a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet volt elnöke. A kanadai állampolgárságú férfi a közép-olaszországi Perugia közelében karambolozott péntek délután.
Vágólapra másolva!

A 68 éves McTaggart egyedül ült autójában, és eddig ismeretlen okokból áttért a menetirány szerinti baloldalra, ahol összeütközött egy autóval. A másik járműben ülő idős házaspár tagjai közül a volán mögött ülő férj kórházba szállítás után meghalt, a feleség túlélte a balesetet, de állapota súlyos. David McTaggart már hosszú évek óta Olaszországban él, felesége ugyanis olasz állampolgár.

McTaggart 1932. június 24-én született Vancouverben. A Greenpeace-hez 1972-ben csatlakozott, hogy tiltakozzon a Csendes-óceánon végrehajtott francia atomfegyver-kísérletek ellen. A nemzetközi környezetvédő szervezet különálló csoportjait hosszú küzdelmek árán ő kovácsolta szövetséggé és egyesítette 1979-ben Greenpeace International néven. A világmozgalommá vált szervezetnek 1979-től 1991-ig volt elnöke, majd ezt követően a tiszteletbeli elnök tisztséget töltötte be.
David McTaggart volt a hajtóerő a Greenpeace kampányaiban, amelyek a bálnák megmentésére, az Antarktisz megóvására, valamint a nukleáris hulladék óceánba való süllyesztésének és a mérgező hulladékok termelésének megakadályozására irányultak.

Az AP jelentése szerint Gianfranco Bologna, a Természetvédelmi Világalap (WWF) olaszországi szervezetének szóvivője az elhunyt érdemeit méltatva úgy fogalmazott, hogy McTaggart volt az utolsó lovag, aki képes volt kiemelkedő szimbolikus cselekedetek végrehajtására a környezetvédelem ügyéért.

(MTI)

Ajánló:

A szervezet angol nyelvű honlapja.