Vágólapra másolva!
Stockholmban megnyílt az Európai Unió állam- és kormányfőinek értekezlete, amelyet a soros svéd elnökség szándékai szerint elsősorban gazdaság- és társadalompolitikai kérdések megvitatásának szánnak. Az ülésen részt vesz Vlagyimir Putyin orosz elnök és Borisz Trajkovszki macedón államfő is.
Vágólapra másolva!

A gazdaság mellett az unió külkapcsolatainak két fontos területével foglalkoznak az Európai Tanács ülésén, amelyet első ízben tartanak Stockholmban. Göran Persson svéd kormányfő kezdeményezésére meghívást kapott az értekezletre Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint - saját kezdeményezésére - Borisz Trajkovszki macedón államfő is. Putyinnal munkaebéd keretében találkoznak a tizenötök, Trajkovszki pedig a délutáni munkaülés végén számol be az országában kialakult válságos helyzetről.

A hivatalos napirenden nem szerepelnek ugyan, de aligha maradnak ki a megbeszélések témái közül az uniós mezőgazdaságot sorozatban sújtó állat-egészségügyi problémák. A Nagy-Britanniában egyelőre feltartóztathatatlannak tűnő száj- és körömfájásjárvány a csúcs előtti napokban elérte Hollandiát és Írországot is, további szigorú megelőző intézkedésekre kényszerítve az uniót és saját hatáskörükben az érintett országokat is. Az Európai Bizottság elnöke, Romano Prodi úgy nyilatkozott, hogy az EU negyvenmilliárd eurós mezőgazdasági költségvetésében - amelyet már megterheltek a marhakór következményei - igen kevés tartalék van a sertés- és a juhtenyésztők megsegítésére, akiknek a kényszervágásokból nagy káruk származik.

A találkozó első napjára két munkaülést ütemeztek be a svéd házigazdák: a délelőttit a tagországok közötti gazdaságpolitikai koordinációnak, a szerkezeti reformok makrogazdasági összefüggéseinek, valamint a 2001-re szóló átfogó gazdaságpolitikai irányvonalaknak szentelik, délután pedig az európai szociális modellről és a demográfiai trendek által előidézett problémákról tárgyalnak.

A csúcs alapvetően gazdasági jellege abban is tükröződik, hogy az állam- és kormányfők, valamint a külügyminiszterek mellett valamennyi tagország pénzügyminiszterével is képviselteti magát Stockholmban. A pénzügyminiszterek már csütörtökön munkaokmányt fogadtak el a pénzügyi szektor szabályozásának meggyorsításáról, a tőkepiac teljes egységesítése érdekében. Az új kezdeményezesekkel olcsóbbítani akarják az európai vállalatok számára a tőkebevonást - mondta az EU egységes belső piacért felelős biztosa, Frits Bolkenstein.

(MTI)

Ajánló: