Depresszióba esett a világ egyetlen elefánt ikerpárjának életben maradt tagja<br/>

Vágólapra másolva!
Jim nem hajlandó enni és depressziós testvére Joom halála miatt. A két elefánt 1993-ban született Thaiföldön, ikerként. Az ikerszülés nagyon ritka az elefántoknál, a thai testvérpár talán az egyetlen volt a világon. Joom halálát valószínűleg növényvédőszerrel szennyezett étel okozta.
Vágólapra másolva!

Elpusztult egy elefánt-ikerpár egyik fele Thaiföldön. Joom pénteken betegedett meg, hányni kezdett, megtámadta gondozóját, majd néhány órával később elpusztult. Az állatkert igazgatója elmondta, hogy a testvérét túlélő iker egészségével kell most törődniük, mivel Jim nem hajlandó enni. Az életben maradt elefánt valószínűleg depresszióba esett testvére elvesztése miatt - írja a BBC.

A kilencéves ikerpár Joom és Jim a Chon Buri tartományban található Khao Kheow állatkert sztárjai voltak. Az elefántoknál nagyon ritka az ikerszülés, Joom és Jim talán az egyetlen elefánt ikerpár volt a világon.

Alongkorn Mahonnop állatorvos úgy nyilatkozott a Bangkok Postnak, hogy a ritka ikerpár egészsége sosem volt tökéletes, amióta anyjuknak Lamduannak elfogyott a teje. Az orvos elmondta, még sosem látott olyan tüneteket, amelyeket Joom produkált halála előtt. Az állatkertben arra gyanakodnak, hogy az állat növényvédőszerrel szennyezett ételt fogyasztott, belső szerveit kiemelték, hogy megvizsgálják.

Joom és Jim 1993-ban született, nem messze a Kwai folyó híres hídjától, ahol anyjuk turisták szállításával foglalkozott.

Ajánló:

(angolul)