Kucsma ukrán államfő leváltotta a belügyminisztert <br/>

Vágólapra másolva!
Az ukrán államfő - akit egy ellenzéki újságíró eltüntetésének megrendelésével vádolnak, és aki ellen két hónapja tüntetések zajlanak a fővárosban - szombaton leváltotta belügyminiszterét. Ukrajnában Leonyid Kucsma elnök hatalomból való távozását követeli mind a bal-, mind a jobboldali ellenzék Georgij Gongadze újságíró rejtélyes módon történt meggyilkolása miatt, amelyre feltételezések szerint maga az államfő adta ki az utasítást.
Vágólapra másolva!

Az ellenzék azonban nemcsak Kucsmát, hanem a belügyi tárca szintén bűnösnek vélt vezetőjét, Kurij Kravcsenkót is távozásra szólította fel. A szovjet utódállamban két hónapja tiltakozik az ügyben az "Ukrajna Kucsma nélkül" elnevezésű mozgalom, amelynek szervezői szerint Kucsma, Kravcsenko és több más vezető beosztású személy is bűnrészes Gongadze eltűnéséban. A meggyilkolása előtt a kormányt élesen bíráló újságíró ügyében folytatandó nyomozást az ellenzék szerint a hatalom szabotálta.

Ukrajnában tovább él a kockázatos, esetleg veszéllyel járó belpolitikai döntések hét végi meghozatalának, illetve bejelentésének szovjet gyakorlata; a Kravcsenko felmentéséről szóló ITAR-TASZSZ- és Interfax-hírt (mindkét híriroda az elnöki hivatal névtelen tisztviselőire hivatkozott) nem tudták hivatalosan megerősíteni. Kucsma a fekete-tengeri Krímben pihen, tanácsadói nem elérhetőek, az elnöki hivatal pedig nem bocsátott ki közleményt.

Az 50 éves Kravcsenko utóda állítólag a belügyminiszter-helyettesi posztot betöltő Jurij Szmirnov, Kijev főváros rendőrfőnöke lesz. Kucsma az előző hónapban elbocsátotta a titkosszolgálat főnökét, valamint az elnök biztonságáért felelő állami gárda vezetőjét.

(MTI)