Kettészakadt a lengyel kormánykoalíció<br/>

Vágólapra másolva!
A Lengyelországban kormányzó Szolidaritás Választási Akció (AWS) egyik meghatározó tagpártja, a Konzervatív Néppárt (SKL) vasárnap kilépett a kormánypártból. Az SKL azonban továbbra is támogatja a kormány tevékenységét, így kormányválság egyelőre nem fenyeget Lengyelországban.
Vágólapra másolva!

A Konzervatív Néppárt vezető személyiségeinek egy része már régóta sürgette, hogy az SKL csatlakozzék a január közepén megalakult új konzervatív-liberális tömörüléshez, a Polgári Platformhoz (PO). Január végén a párt vezető testülete még a kilépés ellen voksolt. A párt tagságának és vezetőinek egy része azonban továbbra is nyíltan szorgalmazta az átlépést.

Vasárnapi határozatában a politikai tanács felhatalmazta az elnökséget, hogy írjon alá együttműködési megállapodást a Polgári Platformmal. Az SKL azonban közölte, hogy továbbra is támogatja a kormány tevékenységét, így kormányválság egyelőre nem fenyeget Lengyelországban.

(MTI)

Ajánló: