Pinochet ismét szabadlábon<br/>

Vágólapra másolva!
Egy chilei bíróság szerdán megszüntette Augusto Pinochet 43 napja tartó házi őrizetét. A bűncselekmények takargatásával vádolt volt diktátornak azonban 3450 dollárnak megfelelő óvadékot kell letétbe helyeznie és alá kell vetnie magát annak a szokványos rendőrségi eljárásnak, hogy lefényképezik és ujjlenyomatot vesznek tőle.
Vágólapra másolva!

A santiagói fellebbviteli bíróság Juan Guzman vizsgálóbíró indítványát hagyta jóvá Pinochet feltételes szabadlábra helyezésével. A volt diktátort feljelentő bíró váratlanul, minden magyarázat nélkül hétfőn kezdeményezte, hogy engedjék ki házi őrizetéből az exdiktátort, aki ellen a bíróság a múlt héten ejtette az emberölés és az emberrablás vádpontját az 1973-as puccs után 75 politikai foglyot lemészárló "Halálkaraván" tevékenységével kapcsolatban.

A volt önkényúr a fővárostól 130 kilométerre fekvő vidéki birtokán, Bucalemuban töltötte a házi őrizetet. A 85 éves Pinochet ügyvédei következő lépésként azt akarják elérni, hogy a bíróság zárja le az ügyet védencük rossz egészségi állapotára tekintettel. Március végére várható a bíróság erre vonatkozó döntése.

(MTI)

Korábban:

(2001. március 12.)