Pokolgép robbant a BBC londoni székházánál<br/>

Vágólapra másolva!
Nagy erejű pokolgép robbant vasárnapra virradóra a BBC televízió londoni székházánál. Egy személy megsebesült, az épületben anyagi károk keletkeztek. A rendőrség feltételezése szerint az Ír Köztársasági Hadseregből kivált Valódi IRA terrorcsoport követte el a merényletet, amely az elmúlt 10 hónapban négy terrorista támadást hajtott végre Londonban.
Vágólapra másolva!

Az éjfél után néhány perccel bekövetkezett robbanás előtt fél órával egy londoni kórház és egy másik intézmény is kódolt telefonüzenetet kapott arról, hogy pokolgépet rejtettek el a BBC Nyugat-Londonban lévő központjának bejáratánál. A rendőrség azonnal lezárta a körzetet, a BBC dolgozóit az épület egy távoli szárnyában helyezték el. A hadsereg tűzszerészei a szerkezet ellenőrzött robbantásához készültek, amikor a bomba felrobbant, szinte teljesen megsemmisítve a járművet.

Alan Fry, a Scotland Yard terrorizmusellenes egységének vezetője vasárnapi sajtóértekezletén a Valódi IRA-t gyanúsította a merénylet elkövetésével. Emlékeztetett arra, hogy a londoni rendőrségnek már november óta tudomása van arról, hogy a 29 ember életét kioltó omagh-i pokolgépes merényletet elkövető Valódi IRA terrorista akciókkal akarja feléleszteni a félelem légkörét Londonban. Az északír békefolyamatot, az IRA leszerelését ellenző csoport az elmúlt hónapokban háromszor próbálkozott terrorista támadással Londonban az IRA tavaly májusban tett azon kötelezettség vállalása óta, miszerint végleg kivonja a használatból fegyvereit. Júniusban a délnyugat-londoni Hammersmith-hídon követtek el robbantást, júliusban bombát rejtettek el a metró egyik nyugat-londoni fő vonala mentén, szeptemberben a terroristák gránátvetővel lőtték egyik legnagyobb ellenségük, a brit hírszerzés, az MI6 londoni központját - sorolta az illetékes.

Alan Fry elmondta, hogy a pokolgép 2,5-4 kilogramm nagy hatóerejű robbanóanyagot tartalmazott. "Teljeséggel nyilvánvaló, hogy könyörtelen terroristákkal állunk szemben, akik nem válogatnak az eszközökben, akiknek céljuk emberéletek kioltása volt" - állította. Az illetékes fokozott óvatosságra szólított fel, mivel a rendőrség további merényletekkel számol.

A kérdésre, hogy miért a BBC-t vették célba a terroristák, Fry úgy vélte, hogy a terroristák elsődleges célja a minél nagyobb publicitás elérése volt. Hozzátette ugyanakkor, hogy a brit közszolgálati televízió a brit intézményrendszer szerves része, amely ellen a terroristák elkeseredett harcot vívnak. A BBC Panoráma műsorának riporterei ugyanakkor tavaly ősszel egy tényfeltáró dokumentumfilmben a nyilvánosság elé tárták a Valódi IRA azon tagjainak a kilétét, akikről a brit és az ír rendőrség közvetett bizonyítékok alapján kiderítette, hogy részt vettek az omagh-i pokolgépes merénylet előkészítésében 1998 augusztusában. Felelősségre vonásukra azonban eddig nem kerülhetett sor, mert az ügyészi hatóságok közvetett bizonyítékok alapján nem emelhetnek vádat ellenük - emlékeztetett az illetékes.

A The Observer brit vasárnapi lap még az újabb londoni robbantás előtt írt cikkében feltárta, hogy az IRA magas rangú parancsnokai az elmúlt hetekben arra figyelmeztették az ír kormányt, hogy legnevesebb tagjai a Valódi IRA-hoz való átpártolással fenyegetőznek, ha az ír sziget egyesítéséért harcoló csoportot fegyverei feladására kényszerítik az északír békemegállapodás keretében. A nagypénteki egyezmény három évvel ezelőtti aláírása óta az IRA soraiban keletkezett mély megosztottság az erőszak feléledésével fenyeget. Az IRA keménymagja, elsősorban a dél-armaghi egység határozottan ellenez minden lépést, amely a fegyverek beszolgáltatását jelentené - írta a vasárnapi brit lap.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)