A román miniszterelnök magyarázatot követel magyar politikusok "titkos" erdélyi útja miatt<br/>

Vágólapra másolva!
Adrian Nastase román miniszterelnök magyarázatot vár arról, hogy két magyar államtitkár miért járt Erdélyben a román hatóságok tudta nélkül. A román közigazgatási minisztérium szerint csak egy magyar államtitkárról, Németh Zsoltról van szó. A magyar külügyi államtitkár február 21-én román vezetőkkel tárgyalt Bukarestben, majd Erdélyben Kolozsvárt, Sepsiszentgyörgyöt, Nagyenyedet és Gyulafehérvárt kereste fel. Az államtitkár útjáról a román hírügynökség is részletesen beszámolt, valamint a bukaresti magyar nagykövet is előre tájékoztatta róla a román felet.
Vágólapra másolva!

Adrian Nastase román miniszterelnök felkérte a külügyminisztériumot, rendelje be a bukaresti magyar nagykövetet és kérjen magyarázatot tőle arról, hogy "két magyar államtitkár a román hatóságok tudta nélkül tett látogatást Fehér, Hargita és Kovászna megyében" - közölte pénteken a román közszolgálati rádió.

A rádió szerint Octav Cozmanca közigazgatási miniszter kijelentette: megengedhetetlen a magyar politikusok részéről, hogy magánlátogatás címén keresik fel Romániát, és úgy találkoznak a helyi hatóságok képviselőivel, hogy erről Bukarestnek nincs tudomása. Cozmanca szerint eddig még egyetlen román hivatalos személy sem kereste fel úgy Magyarországot, hogy arról a magyar hatóságoknak ne lett volna tudomásuk.

A román közigazgatási minisztérium sajtóosztályán úgy pontosították a hírt, hogy csak egy magyar államtitkár, nevezetesen Németh Zsolt látogatásával kapcsolatban kér Bukarest magyarázatot. A román külügyminisztérium sajtóosztályán egyelőre semmit nem tudtak a miniszterelnök utasításáról.

Németh Zsolt "rangrejtve tett" erdélyi útjáról csütörtökön számolt be a Curentul című bukaresti napilap, Ioan Rus Fehér megyei prefektusra hivatkozva. Rus tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a magyar külügyi államtitkár "a nemzetközi szokásokat és az elemi udvariasság szabályait megsértve" úgy járt megyéjében a bukaresti magyar nagykövet társaságában, hogy őt arról nem értesítették.

A Fehér megyei prefektus azon háborodott fel különösen, hogy a magyar államtitkár Nagyenyeden találkozott a Bethlen Gábor Kollégium igazgatójával. Németh Zsolt arról folytatott megbeszélést az igazgatóval, hogy milyen támogatást tudna Magyarország az intézménynek adni, mivel az iskola épülete nagyon rossz állapotban van.

A magyar külügyminisztérium politikai államtitkára február 21-én folytatott hivatalos tárgyalásokat Bukarestben a román külügyminiszterrel, a román kormány európai integrációs miniszterével és a kormány szóvivőjével. A látogatásra Cristian Diaconescu, a román külügyminisztérium államtitkárának meghívására került sor.

A magyar külügyi államtitkár Bukarest után a Kovászna megyei Sepsiszentgyörgyön járt, ahol találkozott a megye vezetőivel, köztük a kormányt képviselő megyei prefektussal is. Felkereste Kolozsvárt, ahol az RMDSZ ügyvezető elnökével, egyházi vezetőkkel és a Sapientia alapítvány kurátoraival találkozott. Látogatása Gyulafehárváron fejeződött be, ahol Jakubinyi György gyulafehérvári katolikus érsekkel folytatott megbeszélést.

Németh Zsolt látogatása előtt a legnagyobb román hírügynökség részletesen ismertette a magyar külügyi államtitkár romániai programját. A bukaresti magyar nagykövetség az államtitkár hivatalos programjának egyeztetése során tájékoztatta a román felet Németh Zsolt erdélyi programjáról is.

A magyar külügyi államtitkár Bukarestben többször hangsúlyozta: míg a XX. század a magyar-román ellentétek évszázada volt, Magyarország abban bízik, hogy a XXI. század a magyar-román együttműködés évszázada lesz.

(MTI)