Vágólapra másolva!
Az Internacionálé jóslatát Amerika is elhitte, globalizációnak nevezve és kapitalista rendszerben létrehozva a nemzetköziséget. A CIA közzétette 2015-ig szóló előrejelzését a világ alakulásáról. A tanulmány központi témája a globalizáció gyors erősödése és várható hatásai. A CIA arra számít, hogy tovább gyengülnek az egyes államok, csökken a kormányok szuverenitása, és erőteljesen növekszik a gazdagok és szegények közti különbség. A szervezett bűnözés, felhasználva a technológiai forradalom eredményeit, még erősebb lesz, akár egyes államok is részt vehetnek benne. A legnagyobb illegális üzlet továbbra is a drogkereskedelem lesz.
Vágólapra másolva!

A tanulmány nagyon óvatosan fogalmaz, nem ad pontos képet a Földről 2015-ben, inkább lehetőségekről, bizonyos várható tendenciákról szól. Az óvatosság egyik bevallott oka, hogy az 1997-ben készült és 2010-ig szóló előrejelzés láthatóan már most nem jött be. Ezért a tanulmány eleje korrigálja a '97-es hibákat. Az akkori CIA-várakozásokhoz képest ugyanis erősebb lett a globalizáció, megnőtt a WTO (Világbank) szerepe, gyorsabban fejlődött az információs társadalom, a vártnál jobban megerősödtek a nem állami szervezetek és a szervezett bűnözés, és nem sikerült megjósolni a 97-98-as pénzügyi válságokat. Ezek azok a tényezők, amelyek már most láthatóan nem úgy alakultak, ahogy a CIA három éve várta. A következő folyamatok újdonságok a jóslatok között '97-hez képest: a tudomány fejlődésének nagyobb lesz a hatásra a világra, az USA világuralma stabil marad, nagyobb gondokat okozhat a vártnál a környezetszennyezés és az ivóvízhiany, Kína inkább erősödni, Oroszország viszont inkább gyengülni fog, a Közel-Keleten sokkal kisebb a béke esélye, mint három éve gondolták, a Szaharától délre eső vidékeken pedig sokkal iszonyatosabb katasztrófák pusztítják majd az emberiséget, mint azt a CIA 1997-ben gondolta - gondolja a CIA 2001 januárjában.

Az alábbiakban az [origo] összefoglalását olvashatják a legújabb CIA-vízióról. Mivel az elemzés nagyon hosszú, ezért részekre szedtük. A CIA a következő témákkal foglalkozik elemzésében:
népesség, környezetvédelem, tudomány és technika, gazdaság, a kormányzatok feladatainak, hatásköreinek változásai, a következő évtizedben várható konfliktusok. Ezek mellett a CIA néhány országgal részletesebben foglalkozik, és végül felvázol négy lehetséges jövőképet.

Népesség

Tovább lassul a népesség növekedésének üteme. A születések száma csak a fejlődő országokban nő, míg a gazdagabb fejlett országokban a népesség várható élettartama nő. Két alapvető jelenség határozza meg a Föld népességének változásait: a városiasodás és az országhatárokat átlépő elvándorlás.

Környezetvédelem

A CIA elemzése szerint 2015-ig sok állat- és növényfaj kipusztul. Folytatódik az alternatív energiaforrások kutatása, tovább nő az ózonlyuk, és folytatódik a globális felmelegedés.

Gazdaság

Még gyorsabban és könnyebben lépi át a határokat a következő 15 évben az információ, kultúra, tőke, áru és az ember. A globalizáció erősödésével nagyobbak lesznek a különbségek nemcsak az egyes államokban élők életszínvonala, de országon belül a régiók között is. A világgazdaság összességében erősödni fog, hasonló ugrás várható, mint a 60-70-es évek közötti gazdasági boom idején.

Kormányzatok

Az egyes kormányok a helyi irányításban meghatározóak maradnak, de egyre kisebb erejük lesz ellenőrizni az információ, technológia, népmozgás, fegyverek, pénzügyi tranzakciók áramlását. Megerősödnek viszont a kormányon kívüli szervezetek, különösen a nonprofit, civil szféra szerepe nő látványosan.

Konfliktusok

A fejlett országokban kicsi a háború veszélye. Viszont a helyi konfliktusok nagyon veszélyesek, különösen India és Pakisztán, Kína és Tajvan, Izrael és az arab államok között, mert ezen vidékek lángba borulása, gazdasági szerepük és tömegpusztító fegyvereik miatt súlyosan kihathatnak a nem hadviselőkre is. Növekedni fog világszerte a vallási, etnikai, politikai, gazdasági konfliktusok száma.

A jelentésben kiemelten kezelt országok, földrészek

Négy jövőkép

A CIA négy lehetséges forgatókönyvet vázolt a jövőre nézve. Mind a négy a globalizáció terjedéséből indul ki, de csak egy igazán optimista közülük.

Magyari Péter

Ajánló:

angolul