Előrehozott választásokat tartanak Izraelben<br/>

Vágólapra másolva!
A kneszet, az izraeli parlament kedd este nagy többséggel megszavazta, hogy feloszlatja magát, és előrehozott parlamenti választásokat tartanak az országban. Ehud Barak miniszterelnök kijelentette, hogy nem fél a megmérettetéstől.
Vágólapra másolva!

A százhúsz tagú kneszet öt külön indítványban szavazott az előrehozott választások megtartásáról. Ezek közül négyet úgy fogadtak el, hogy több mint hetvenen szavaztak igennel, mindössze hárman nemmel, s a többiek tartózkodtak.

Barak közölte, hogy a választások időpontját az elkövetkező napokban tűzik ki a pártokkal való egyeztetés után. Mindamellett úgy vélte, hogy e pillanatban szükségtelen új választásokat tartani, mert szerinte a nép nemzeti egységkormányt akar.

A kormányfő hangoztatta, hogy az előrehozott választásokért teljes mértékben az ellenzék viseli a felelősséget. Váratlan felszólalásával a miniszterelnök félbeszakította a parlamenti vitát, miután látta, hogy egyre több képviselő csatlakozik az ellenzéki indítványhoz.

Az előrehozott választások időpontjáról az elkövetkező napokban döntenek az izraeli pártok elnökei. Elképzelhető, hogy a választásokra csak a jövő év tavaszán kerül sor, időt és lehetőséget adnának Ehud Barak miniszterelnöknek a palesztinokkal kötendő békemegállapodás kidolgozására.

Ehud Barakot tavaly májusban négy évre választották kormányfővé, de a jobboldali ellenzék már most meg akarja buktatni a koalíciót, mert elégedetlen azzal a móddal, ahogy a miniszterelnök a két hónapja tartó palesztin lázongásokat kezeli.

Elképzelhető, hogy Benjamin Netanjahu a Likud volt vezére megpróbál visszakerülni a jobboldali tömb élére. Ebben az esetben ő lenne Barak vetélytársa a miniszterelnöki székért vívott harcban.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. november 28.)