A demokraták folytatják a harcot minden egyes szavazatért <br/>

Vágólapra másolva!
Al Gore amerikai demokrata elnökjelölt kampánystábjának jogászai hétfőn az illetékes floridai bírói fórumoknál több kifogással éltek a november 7-i amerikai elnökválasztás floridai eredményeinek vasárnap megtörtént hitelesítésével szemben. A hitelesített adatok szerint George Bush republikánus elnökjelölt - közel 6 millió szavazat összesítése alapján - 537 szavazatnyi különbséggel legyőzte Gore-t. A patthelyzet megoldására egy kéretlen prókátor is jelentkezett: Kadhafi, líbiai elnök szolgál tanáccsal a jelölteknek.
Vágólapra másolva!

A demokraták elsősorban azt kifogásolják, hogy Miami-Dade megye választási bizottsága szerdán elállt a korábban tervbe vett kézi szavazat-újraszámlálástól. Szerintük ez megfélemlítésnek volt tulajdonítható. Az is a panaszok tárgya, hogy a floridai szavazatösszesítő testület nem volt hajlandó figyelembe venni a vasárnap délutáni határidőre csaknem teljesen elvégzett Palm Beach megyei kézi számlálás eredményeit.

Fotó: Vin Mcnamee

Joe Lieberman és Al Gore

Palm Beachben emellett sokan Gore kárára félrevezetőnek tartották a megyei szavazólapot. Ez a felvetés szintén helyet kapott a beadványokban. Nassau megyében nem folytattak kézi számlálást, de kiderült, hogy a második gépi számlálás során nem vettek figyelembe kétszáz szavazatot, ezért a megye vasárnap az első gépi számlálás eredményét adta be hitelesítésre, amely 52-vel jobb szavazatmérleget mutatott Bush javára.

Seminol megyében a demokraták állítása szerint több ezer tengerentúli szavazó számára nem igényeltek előzetesen, az előírásoknak megfelelő időben szavazólapot, és ezt a hiányosságot a republikánusok - az állítások szerint - utólag szabályellenesen pótolták.

A demokraták jogi érvelése a vasárnapi eredményhitelesítés után módosult annyiban, hogy immár nem "újraszámlálást" követelnek, hanem azt állítják, hogy több ezer, sőt tízezres nagyságrendű szavazatot egyáltalán nem számoltak meg. A republikánusok szerint ez nem igaz: géppel minden szavazólapot megszámoltak, és a gép azokat a szavazólapokat "dobta ki", amelyeken nem érzékelt valamelyik elnökjelölt melletti érvényes szavazatot.

A demokraták - azzal, hogy e szavazólapokat "egyáltalán meg nem számolt szavazatként" minősítik - lényegében azt akarják elérni, hogy csak e vitatott szavazólaptömeget is külön át lehessen vizsgálni. Kézi "újraszámlálás" esetén ugyanis csak akkor vehető figyelembe bármilyen új adat, ha az összes megyei voksot kézzel átszámolják, márpedig - mint kiderült - ennek időigénye több megye számára leküzdhetetlen akadálynak bizonyult.

Ha a legvitatottabb (például át nem szakított, csak "benyomódott") lyukkártya-szavazólapokat egyáltalán meg nem számoltnak lehetne minősíteni, akkor mód nyílna e szavazólapok elkülönített kezelésére, kézi átszámlálására és az így nyert adatok figyelembevételére.

A választási zűrzavarba Kadhafi líbiai vezető is bekapcsolódott. A nemzetközi tekintélyét mindenáron visszaállítani kívánó politikus egy második polgárháborútól óvta az amerikaiakat.

Az elnökválasztás egyszerű megoldása az, hogy a győztes a vesztest maga mellé veszi alelnökként - vágta át a gordiuszi csomót az univerzális líbiai politikus.

(MTI)

Ajánló:

Az [*****] dossziéja