Pokolgép robbant az izraeli Hadera városban <br/>

Vágólapra másolva!
Több halottja és legalább húsz sérültje van annak a pokolgépes robbanásnak, amely szerdán délután történt Hadera izraeli városban. Ehud Barak izraeli miniszterelnök a Palesztin Hatóságot tette felelőssé a merényletért, amit az visszautasított. Egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta a felelősséget a terrorakcióért.
Vágólapra másolva!

A nagyerejű pokolgép a Tel-Avivtól északra fekvő város központjában robbant a délutáni csúcsidőben, magyar idő szerint 16 óra 20 perc táján. A robbanószerkezet, amelyet egy gépkocsiba rejtettek, akkor lépett működésbe, amikor a központi buszpályaudvarról éppen hogy csak elindult autóbusz elhaladt mellette. A busz nekirohant egy üzlet homlokzatának, s több környékbeli bolt is kigyulladt.

Az első jelentések négy áldozatról szóltak, egy izraeli katonai rádió viszont két halottról és huszonöt sebesültről számolt be, megemlítve, hogy a sérültek közül háromnak az állapota válságos. Az AP által idézett szemtanúk drámai képet festettek a merénylet színhelyéről: eszerint a robbanástól az egész busz a levegőbe röpült, alváza teljesen meggörbült, míg a kocsi, amelybe a pokolgépet rejtették, fémdarabok törmelékévé vált.

Ehud Barak izraeli miniszterelnök a Palesztin Hatóságot teszi felelőssé a robbantásért, amelyet barbár cselekedetnek nevezett. A kormányfő szerint Jasszer Arafat - akit személyesen is felelőssé tett a merényletért - az elmúlt hetekben számos iszlám szélsőségest bocsáttatott szabadon és izraeliek elleni támadásokra buzdította a palesztinokat.

A Palesztin Hatóság visszautasította, hogy bármi köze lenne a merénylethez. "Elutasítjuk Ehud Barak izraeli miniszterelnök vádjait. Barak állandóan a Palesztin Hatóságot vádolja olyan cselekményekkel, melyekhez nekünk semmi közünk - méghozzá azért, hogy igazolhassa az izraeli hadsereg folytatódó agresszióját népünk ellen" - szögezte le egy hivatalos palesztin forrás. Izrael saját magát hozta ebbe az ördögi körbe, méghozzá azzal, hogy folytatja támadásait - tette hozzá az illető a Reutersnek nyilatkozva.

Barak szerda estére összehívta a biztonsági kabinet rendkívüli ülését: ebben a testületben egyes miniszterek mellett a biztonsági szolgálatok vezetői vesznek részt. A kabinet legutóbb hétfőn ülésezett, s itt döntöttek a Gázai övezet elleni, aznap esti rakétatámadások elindításáról.

Izraelben az erőszakhullám szeptember végi kezdete óta a biztonsági szolgálatok állandó riadókészültségben vannak, mivel a kormányzat tart a terrorakcióktól.

A Haderában bekövetkezett robbanás néhány órával azután történt, hogy az izraeli katonák rajtaütöttek palesztin vezetőket szállító gépkocsikon a gázai övezetben és négyet közülük megöltek. Az egyik palesztin parancsnok volt, akit különböző terrortámadásban való részvételért köröztek az izraeli hatóságok.