A brit parlament elfogadta a Királyi Ulsteri Rendőrség reformjáról szóló törvényt <br/>

Vágólapra másolva!
Több mint tíz hónapon át tartó hosszas vita, számtalan módosítás után az északír protestáns és nacionalista pártok erőteljes tiltakozása ellenére a brit parlament elfogadta az északír rendőri erők gyökeres átalakításáról szóló törvényt.
Vágólapra másolva!

A törvény, amelynek hatályba lépése menetrendjét decemberben hirdeti ki a brit kormány, Észak-Írország Rendőri szolgálta (RUC) névre kereszteli át a Királyi Ulsteri Rendőrséget (RUC). Jelenlegi közel 13 ezres létszámát 7500 főre csökkentik megszüntetvén a több mint 4400 fős tartalékos állományt és összevonják a terrorista ellenes harc egységeit.

A RUC emblémájáról, egyenruhájáról egy későbbi időpontban döntenek egyeztetvén az északír rendőri erőket felügyelő hatóságokkal. Peter Mandelson, a brit kormány északír ügyeinek minisztere a parlament alsóházában kijelentette, hogy a törvény életbe léptetésével lehetővé válik, hogy egy hatékony és elszámoltatható rendőri szolgálatot alakítsanak ki az északír tartományban, amely egyaránt képviseli a protestáns és katolikus lakosság érdekeit.

A RUC reformjával a brit kormány ki akarja egyensúlyozni az északír rendőrség összetételét, elérni, hogy fele-fele arányban legyenek a protestáns és a katolikus közösség képviselői a ma még 88 százalékában protestáns testületben. Mind a katolikus pártok, mind a koronahű protestánsok a kormány szemére vetik, hogy az új törvény nem tükrözi a Chris Patten-bizottság által tavaly előterjesztett javaslatokat az északír rendőrség átalakításáról.

Az unionisták felróják, hogy a reform csak a katolikus közösségnek, a nacionalista pártoknak kedvez. Módosító indítványuk nyomán például visszakerült a testület nevébe, az 1922 óta szolgáló Királyi Ulsteri Rendőrség nevének rövidítése, a RUC, és ugyancsak az ő ellenállásuk miatt nem született döntés az emblémáról és az egyenruháról.

A katolikus, nacionalista pártok, az SDLP és a Sinn Fein is a nagypénteki egyezmény megsértésével vádolják a brit kormányt, amiért az az unionisták nyomására "felhígított" változatban terjesztette a parlament elő a Patten-bizottság reformjavaslatait, amelyeknek - szerintük - a törvénytervezet végső módosításaival már nyoma sincs az új jogszabályban.

(MTI)