Az Emberi Jogok Európai Bírósága tárgyalja Öcalan ügyét<br/>

Vágólapra másolva!
Kedden Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bírósága megkezdte a Törökországban halálra ítélt Abdullah Öcalan kurd vezér ügyének vizsgálatát. Ebből az alkalomból kurd rokonszenvtüntetők és török ellendemonstrálók vonultak a város utcáira.
Vágólapra másolva!

A különleges biztonsági körülmények között fogva tartott 51 éves kurd halálraítélt azt rója fel a török hatóságoknak, hogy elfogatása, fogva tartása és bírósági tárgyalása során, az Emberi Jogok Európai Konvenciójának számos előírását áthágva, megsértették emberi jogait.

A strasbourgi bíróság állásfoglalása csak hónapok múlva várható, az ítélet azonban, mint az Európa Tanács teljes jogú tagját, kötelezi Ankarát. Törökország 1984 óta moratóriumot érvényesít a halálbüntetés végrehajtásában.

A Strasbourg utcáin kedd délelőtt felvonult 15 ezer kurd és 5000 török menetét a helyi rendfenntartó erők hermetikusan elzárták egymástól, így azok nem találkoztak, a közlekedésben azonban súlyos fennakadásokat okoztak. Erőszakos incidensek nem történtek.

A szakadár kurd vezetőt egy török kommandós rajtaütés során 1999 februárjában fogták el Nairobiban. Törökországban négy hónappal később szeparatizmusért és hazaárulásért halálra ítélték. A török parlament szentesítette az ítéletet, azonban nem hajtották végre.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

(2000.01.13.)