Az ENSZ felszólította Libanont a dél-libanoni határsáv provokációinak megszűntetésére <br/>

Vágólapra másolva!
A korábban Izrael által megszállt dél-libanoni területről májusban vonultak ki az izraeli csapatok. Majd augusztus elején az ENSZ békefenntartó erői bevonultak az izraeli-libanoni határ teljes hosszában húzódó területre. A Biztonsági Tanács most felszólította Libanont, hogy a lehető leghamarabb állítsa helyre, a provokációk miatt meggyengült rendet.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) arra szólította fel Libanont, hogy a lehető leghamarabb biztosítsa azoknak a dél-libanoni területeknek a rendjét, ahonnan idén májusban kivonultak az izraeli csapatok. A BT tanácskozása zárt ajtók mögött folyt. A tanácskozását követően a testület jelenlegi holland elnöke beszámolt arról, hogy a Biztonsági Tanács tagjai aggodalmukat fejezték ki a nem csillapodó provokációk miatt. Az úgynevezett kék vonalat (a provokációk helyszínét) a világközösség jelölte ki Izrael és Libanon határaként.

A BT ugyanakkor kitűnőre értékelte a világszervezet Libanonban állomásozó átmeneti erőinek tevékenységét.

Az ENSZ békefenntartó erői ? augusztus elején - foglalták el állásaikat az izraeli-libanoni határ teljes hosszában, azután, hogy Izrael elhagyta a területet. A Dél-Libanont megszálló izraeli csapatok kivonulását eredetileg július 7-ikére tervezték, azonban már májusban haza mentek a csapatok, és a Fatma Gate-i határátkelő lezárásával befejezettnek nyilvánították az eseményt. A gyors csapatkivonás utolsó fázisaként az izraeli erők felrobbantották hátrahagyott állásaikat, katonai helyőrségeiket, és megindultak az izraeli határ felé. Izraeli közlés szerint Dél-Libanon megszállása közel ezer izraeli katona életébe került, és az utóbbi években egyre többen követelték a zsidó államban a katonák hazatérését.

(MTI)

Korábban:

(2000. április 6.)