Titkos dokumentumokat hoztak nyilvánosságra Pinochet uralmáról <br/>

Vágólapra másolva!
Bill Clinton amerikai elnök utasítására 16 ezer olyan titkos dokumentumot, közöttük 1500 CIA-anyagot hozott nyilvánosságra hétfőn az amerikai kormány, amely Augusto Pinochet chilei diktátor uralmával kapcsolatos. A CIA-iratok az 1962 és 1975 közötti titkos célú chilei akciókról lebbentik fel a fátylat.
Vágólapra másolva!

Hétezer, az 1968-tól 1991-ig terjedő időszakra vonatkozó titkosított dokumentumot az Egyesült Államok korábban már hozzáférhetővé tett. A mostani 16 ezer okmányt már szeptember 14-án a nyilvánosság elé kellett volna tárni, a kormány azonban azt az anyagok pótlólagos tanulmányozása miatt elhalasztotta, míg végül George Tenet CIA-igazgató adta meg a végső beleegyezést a nyilvánosságra hozatalhoz.

A 84 éves Pinochet ellen hazájában legutóbb elmeszakértői vizsgálatot rendeltek el annak megállapítására, hogy a tábornokot bíróság elé lehet-e állítani.

(MTI)