Nem született egységfront Izrael ellen a dohai csúcsétrekezleten<br/>

Vágólapra másolva!
Az Iszlám Konferencia Szervezete (OIC) 56 tagállamának kétnapos dohai csúcstalálkozója nem határozott el kemény intézkedéseket Izrael ellen. A katari fővárosban kedden közzétett zárónyilatkozatában - mindössze "felhívja" tagállamait a zsidó állammal létesített kapcsolataik megszakítására, illetve viszonyuk normalizálásának felfüggesztésére, amíg Izrael eleget nem tesz a Palesztinára és Jeruzsálemre vonatkozó ENSZ-határozatoknak.
Vágólapra másolva!

A csúcs küszöbén Irán és Szíria - Irak, Líbia és Szaúd-Arábia támogatásával - bármiféle Izraelhez fűződő kapcsolat megszakítását és a zsidó állam teljes bojkottálását szorgalmazta. Ebbéli törekvésük azonban megint kudarcba fúlt: Egyiptom és Jordánia keze ugyanis meg van kötve, hiszen békeszerződés keretében diplomáciai kapcsolatra léptek Izraellel, és Törökország sem ment bele a játékba, mert katonai megállapodást kötött a zsidó állammal. Így Dohában is mérsékelt erők kerekedtek felül, akárcsak egy hónapja a kairói arab csúcson.

A kairói csúcshoz hasonlóan az OIC-vezetők is ENSZ-törvényszék fölállítását követelték Izrael felelősségre vonására, továbbá ENSZ-békeerők kivezénylését a palesztin területekre. A dohai csúcs győztesének Irak érezheti magát. Az OIC-vezetők nem látták akadályát az Irakkal való polgári légi összeköttetésnek, és átfogó párbeszédre ösztökélték a világszervezetet és Bagdadot.

(MTI)

Ajánló: