A bíróság kedden dönt a szavazatösszesítések beérkezési határidejének meghosszabbításáról<br/>

Vágólapra másolva!
Al Gore demokrata elnökjelölt szerint Floridában minden leadott szavazatot figyelembe kell venni, mielőtt kihirdetnék a múlt keddi amerikai elnökválasztás eredményét. A bíróság várhatóan helyi idő szerint kedden délelőtt hozza meg állásfoglalását arról, hogy meghosszabbítható-e a szavazatösszesítések leadási határideje. A demokraták azzal érvelnek, hogy péntekig, a külföldről szavazók voksainak megérkezéséig, amúgy sem lehet eredményt hirdetni.
Vágólapra másolva!

Gore kampánystábja azt szorgalmazza, hogy azokban a floridai megyékben, ahol a kézi módszerrel történő ismételt szavazatszámlálás mellett döntöttek, ezt a munkát legyen idő elvégezni - annak ellenére, hogy az állami szavazatösszesítő testület vezetője nem volt hajlandó meghosszabbítani a megyei szavazatösszesítések leadásának - jogszabályból automatikusan következő - kedd délutáni határidejét.

A közigazgatási illetékesnek e tekintetben nagyon korlátozott mérlegelési joga van, lényegében csak "természeti katasztrófa" esetén tekinthetne el a választás utáni egy hetes határidőtől. Warren Christopher volt külügyminiszter, Gore alkalmi jogi megbízottja azonban politikai részrehajlással vádolta a szóban forgó, republikánus pártállású illetékest, Catherine Harrist.

Eközben a floridai Broward megye hétfő este úgy döntött, hogy mégsem végzi el a múlt keddi amerikai elnökválasztáson leadott szavazatok ismételt, kézzel történő újraszámolását. Volusia megyében azonban már csaknem elvégezték a kézi újraszámlálást. Három másik megye aligha végezhet ezzel a munkával a kedd délutáni határidő lejárta előtt. A helyi idő szerint kedd délután 5 órai határidő meghosszabbítását célzó demokrata kérelem ügyében hétfő délután már meghallgatást tartott az illetékes állami bíró, de végzését egyelőre nem tette közzé. Az előzetes jelzések szerint kedden, helyi idő szerint délelőtt várható a bíró állásfoglalása.

Miközben a demokraták a floridai állami bíróságnál próbálják elérni a határidő-hosszabbítást, a republikánusok az egész kézi számlálási folyamat leállítását kérik az Egyesült Államok szövetségi bírói fórumától. Ezt célzó beadványukat az első fokon eljárt bíró hétfőn elutasította. Nem tudni még, hogy a republikánusok az elutasító végzés ellen élnek-e fellebbezési jogukkal.

Gore szerint a demokrácia szempontjai indokolják az összes szavazat alapos feldolgozását. George Bush republikánus elnökjelölt kampánystábja azzal vádolja a demokrata alelnököt, hogy a jogszabályok ellenében is addig akarja folytatni az ismételt szavazatszámolást a demokraták által kiválasztott (és az ő többségüket tükröző) megyékben, amíg Gore-győzelmet nem lehet kimutatni. A demokraták azzal érvelnek, hogy a tengerentúlról érkező szavazatokat péntekig egyébként is fogadni kell még, így hát indokolatlan lenne a kézi számlálás keddi leállítása.

Függetlenül a kézi szavazatszámlálás folytatásának időhatáraira vonatkozó vitáktól, a floridai Palm Beach megyében az a kérdés is külön jogvita tárgyát képezi, hogy a megyében alkalmazott szavazólap olyan mértékben volt-e megtévesztő jellegű, hogy emiatt valamilyen jogorvoslatot igényelhetnek azok, akik nem a tényleges szándékaikat tükröző jelöléssel adták le szavazatukat a múlt kedden az amerikai elnökválasztáson. Ebben az ügyben hétfő délután tartottak volna bírói meghallgatást, de elfogultság miatt új bírót kellett kijelölni, mert az eredeti bíró állítólag hülyének nevezte azokat, akik nem voltak képesek helyesen kitölteni a szavazólapot. A bíró tagadta, hogy ilyet mondott volna, de ettől függetlenül új személy kijelölése vált szükségessé.

(MTI)

Ajánló:

Az [*****] dossziéja.