Újabb öt halálos áldozata van az izraeli-palesztin összetűzéseknek <br/>

Vágólapra másolva!
Négy palesztin vesztette életét szombaton az izraeli katonák és palesztinok összetűzéseiben, s belehalt sérüléseibe egy ötödik palesztin is, aki az előző nap sebesült meg.
Vágólapra másolva!

Gus Katif zsidó telep közelében két palesztin halt meg, egy 15 éves kődobáló serdülőt az erezi ellenőrző pontnál ért halálos lövést, egy fiatal palesztin pedig Hebronnnál vesztette életét. A kődobáló palesztinokkal összecsapó izraeli katonák vasárnap Betlehem város közelében lövéssel megsebesítettek egy amerikai sajtófényképészt.

Láthatóan csekély az esélye a közel-keleti béketárgyalások a közeli jövőben folytatódhatnak. Ehud Barak izraeli miniszterelnök, aki vasárnap találkozik Bill Clinton amerikai elnökkel, szombaton úgy nyilatkozott, hogy nem hisz a tárgyalások folytatásában.

Jasszer Arafat palesztin elnök az amerikai elnökkel tartott csütörtöki találkozója után péntek este New Yorkban az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt sikertelenül szorgalmazta, hogy ENSZ-csapatokat telepítsenek a palesztin területekre. Izrael hozzájárulása nélkül nem lehetséges ilyen csapatok telepítésére - közölték a BT-ben. Arafat most az ENSZ közgyűléséhez akar fordulni. Ez a testület azonban nem rendelkezik döntési joggal ebben a kérdésben.

Arab államok támogatásával Arafat azt szeretné elérni, hogy legkevesebb 2000 kéksisakost küldjenek a palesztinok védelmére. Az Iszlám Konferencia Szervezetébe (OIC) tömörült 56 muzulmán állam le akar állítni minden olyan tevékenységet, amely az Izraellel való kapcsolatok normalizálódására irányul.

Néhány állam mindenféle, Izraelhez fűződő minden kapcsolat megszakítását követelte, ez azonban Egyiptom és Jordánia ellenkezésén megbukott. Ez az utóbbi két arab állam az Izraellel kötött békeszerződése keretében diplomáciai kapcsolatokat létesített a zsidó állammal.

A nem arab iszlám államok közül Törökországnak katonai együttműködési szerződése is van Izraellel. A határozati javaslat hangvételében erőteljesebb, mint az Arab Liga vezetőinek kairói rendkívüli csúcsértekezletén elfogadott zárónyilatkozat. Izraelt mindenekelőtt háborús bűncselekményekkel és emberiség elleni bűncselekményekkel vádolják a palesztin területeken tanúsított "brutális" katonai fellépés miatt.

Az iszlám államok "tisztességes, őszinte és humánus" hozzáállást várnak el az Egyesült Államoktól Izrael agressziója, tömeges kivégzései, kollektív büntetései láttán.

(MTI)

Korábban:

(2000. november 10.)