Folytatódnak a szerbiai börtönlázadások <br/>

Vágólapra másolva!
A legnagyobb szerbiai börtönökben fellázadt rabok követeléseinek engedve a szerb igazságügyi minisztérium szerdán bejelentette egy amnesztiatörvény kidolgozásának lehetőségét. Szerbia három legnagyobb börtönében - a vajdasági Szentdemeteren (Sremska Mitrovica), a dél-szerbiai Nisben és a közép-szerbiai Pozsarevacon - a hét elején lázadtak fel a rabok.
Vágólapra másolva!

Az általános közkegyelmet és a börtönkörülmények javítását követelő akciót azok a múlt heti hírek váltották ki, amelyek szerint az új jugoszláv hatóságok fontolgatják több száz, terrorizmus vádjával elítélt koszovói albán közkegyelemben részesítését. A szerb ideiglenes kormányban az igazságügyi tárcát ideiglenesen irányító három társminiszter kedden felkereste a három érintett börtönt.

A tárca szerdán közleményben hivatalosan is bejelentette egy szerbiai szintű amnesztiatörvény kidolgozásának lehetőségét, feltéve, hogy a lázadások 3 napon belül véget érnek. A törvényt a decemberi választások után megalakuló új szerb parlament fogadná el, azaz a jogszabály vélhetően csak jövőre léphetne életbe.

Az igazságügyi társminiszterek elismerték a szerbiai börtönökben uralkodó rossz körülményeket. Egyikük, Dragan Subasics kedden az amnesztia lehetősége mellett érvelve úgy vélte, hogy belátható időn belül nem javíthatnak a körülményeken, a lázadás esetleges erőszakos elfojtása pedig nem szüntetné meg a tiltakozó megmozdulás okait.

A három érintett börtön egyikében, a szentdemeteriben szerdán csillapodott a feszültség; a rabok délután távoztak az épület tetejéről, ahová korábban nagy számban másztak fel. A nisi és pozsarevaci fegyintézményben szerdán változatlan volt a helyet, két másik kisebb börtönben - köztük egy fiatalkorúak számára létesített fogházban - azonban szimpátiamegmozdulást tartottak.

(MTI)

Korábban:

(2000. november 6.)