Az osztrák APA hírügynökség pert indít az FPÖ ellen<br/>

Vágólapra másolva!
Az osztrák APA hírügynökség pert indít az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) ellen becsületsértésért és hitelrontásért, ugyanis az FPÖ a tulajdonosa a párt FPD sajtószolgálatának, amely kedden minősíthetetlen hangnemben támadta egy közleményben az APA egyik újságíróját.
Vágólapra másolva!

A jogi lépéseket bejelentő APA-ügyvezető, Wolfgang Vyslozil azt mondta: az újságíró-kolléga elleni támadással túlléptek egy bizonyos határt, márpedig az APA nem hagyja magát megfélemlíteni senkitől. "Már rég nem egyetlen jelentésről van szó, hanem munkánk alapjairól, a független tájékoztatásról és végső soron a sajtószabadságról. A támadás pedig stílusában, hangvételében és tartalmában példátlan volt" - mondta Vyslozil.

A támadást az váltotta ki, hogy az APA karintiai irodavezetője jól értesült körökre hivatkozva azt írta jelentésében, hogy Jörg Haider, Karintia tartományi elöljárója, az FPÖ volt elnöke esetleg visszatér az országos politikába, és hogy az ehhez szükséges személyi döntéseket a tartományi pártszervezet november 15-re összehívott rendkívüli kongresszusán hozhatják meg.

Miközben a cáfolatnak szánt, durva hangú közlemény az APA vezetőinek, munkatársainak és az osztrák sajtónak a hír szerzője melletti határozott kiállását, valóságos szolidaritási hullámot indított el a sajtóval egyébként is rossz viszonyban lévő FPÖ-vel szemben, maga Haider időközben az ORF televíziónak és a News című, csütörtökön megjelenő politikai hetilapnak adott interjúiban nem tagadta a visszatéréséről szóló értesüléseket, csupán annyit mondott: "Minden nyitott".

(MTI)

Korábban:

(2000. november 8.)