Elhunyt a dán anyakirálynő<br/>

Vágólapra másolva!
Kilencvenesztendős korában kedden a fredensborgi kastélyban családja körében elhunyt Ingrid dán anyakirálynő. Az anyakirálynő orvosai szerint nem szenvedett betegségben, halálát előrehaladott kora okozta. Néhány éve kifejezte azt a kívánságát, hogy ha eljött az idő, orvosai ne tartsák életben bármi áron.
Vágólapra másolva!

Ingrid, VI. Gusztáv Adolf svéd király lánya, Viktória angol királynő unokája, 1910. március 28-án született Stockholmban. Huszonöt évesen ment férjhez Frigyes dán trónörököshöz, a későbbi IX. Frigyeshez, aki mellett királyné volt 1947-től 1972-ig. A XIV. század óta ő az első, aki királynőt szült Dániának a jelenlegi uralkodó, II. Margit személyében.

Az anyakirálynő már fiatal korától igen népszerű volt alattvalói körében egyszerűsége, közvetlensége miatt. Idős korában is igen aktív maradt, mintegy 40 jótékonysági és segélyszervezet védnöke volt. Boldog életet élt: amikor 1997 januárjában II. Margit uralkodásának 25. évfordulóját
ünnepelték egy banketten, e szavakkal fordult az általa "Daisynek" becézett királynőhöz: "Csodálatos fiaid vannak, akik mindent megtesznek Dánia javára. Nyugodtan hunyhatom le a szemem." Gyermekein kívül tíz unoka és öt dédunoka gyászolja.

(MTI)