Lemondott az Osztrák Szabadságpárt egyik minisztere<br/>

Vágólapra másolva!
Ausztriában szombaton lemondott tisztségéről Michael Schmid közlekedési, innovációs és technológiai miniszter, miután számos bírálat érte. A politikus ugyanakkor minisztersége mellett megtartotta az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) stájerországi tartományi elnökének tisztségét is, amelyből szombaton leváltották. Schmid lemondásával a harmadik FPÖ-s politikus távozik a koalíciós kormányból.
Vágólapra másolva!

Schmid az FPÖ stájerországi tartományi elnökének tisztségéből került a kormányba annak februári megalakulásakor, de tartományi pártfunkcióját emellett megtartotta. A mérnöki végzettségű Schmid 1989-ben szétzilált állapotban vette át a stájerországi FPÖ-szervezetet, s szombaton hasonlóan szétziláltan adta át utódának.

A tartományi szervezetben Schmid Bécsbe távozásával kitörtek a személyi viszályok, amelyek nem csekély mértékben az okává váltak annak, hogy az FPÖ sokat veszített szavazataiból az október közepi tartományi választásokon. Az lehetett az utolsó csepp a pohárban, hogy bár vállalta a teljes felelősséget a választási vereségért, a jelek szerint ez sem volt elég, s szombaton a párt tartományi kongresszusán az FPÖ minden vezetőjének jelenlétében új tartományi elnököt választottak helyére.

Az 1945-ben született, közvetlen modorú Michael Schmid azzal tűnt ki az FPÖ más politikusai közül, hogy politikai téren soha nem ütött meg éles, netán gyűlölködő hangot. Miniszterként a naponta újra feltörő problémák tűzoltásával kellett foglalkoznia, s nem terjesztett elő átfogó programot, bár erre talán nem is volt módja.

Az osztrák APA hírügynökség már szombaton délután közölte a stájerországi Kleine Zeitung vasárnapi számában megjelenő interjút, amelyben Schmidt a kongresszus után azt mondta, hogy "kimerült az eleme", ám ezt pártbeli társai nem vették túl komolyan.

Az esti órákban azonban az APA kérdésére Susanne Riess-Passer alkancellár, az FPÖ elnöke megerősítette Schmid távozását, azzal, hogy a miniszter személyi és családi okokra hivatkozva közölte vele döntését - hogy teljesen visszavonul a politikából -, és ezt tiszteletben kell tartani. Utódát a miniszteri székben még nem jelölte ki a párt - mondta.

Schmid a kormány alig kilenc hónapos fennállása alatt az FPÖ harmadik minisztere, aki távozik. Egy hónap után Michael Krüger igazságügyi miniszter mondott le egészségügyi okokra hivatkozva, s helyét Dieter Böhmdorfer, Jörg Haider és az FPÖ volt ügyvédje foglalta el, akit azóta sok bírálat ért egyebek között az Ausztria elleni EU-szankciók feloldását előkészítő "bölcsek" részéről. Két héttel ezelőtt a szintén sokat bírált Elisabeth Sicklt, a szociális biztonság és a generációk miniszterét váltotta le a párt, most pedig Schmid mondott le önként.

(MTI)

Korábban:

(2000.10.16.)