Bush elismerte, hogy 24 évvel ezelőtt letartóztatták ittas vezetésért<br/>

Vágólapra másolva!
George W. Bush, az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltje beismerte, hogy 1976-ban letartóztatták ittas járművezetés miatt a Maine állambeli Kennebunkportban. Az Egyesült Államokban jövő kedden, november 7-én tartják az elnökválasztást, az eddigi közvélemény-kutatási adatok Bush minimális előnyét mutatták Al Gore alelnökkel, a demokrata elnökjelölttel szemben.
Vágólapra másolva!

Az esetet egy portlandi televízió leplezte le csütörtökön. Bush kampányfőnökei néhány órával később megerősítették a televízió információit. Feltételezhető, hogy az információ nyilvánossára hozatalának időzítést politikailag befolyásolták, hiszen öt nap múlva tartják az elnökválasztást, és az eddigi közvélemény-kutatási adatok Bush minimális előnyét mutatták Al Gore alelnökkel, a demokrata elnökjelölttel szemben.

"Nem vagyok büszke rá"- mondta Bush a CNN-nek. "Már sokszor elmondtam, hogy fiatalkoromban követtem el hibákat. Néha túl sokat ittam, de a 40. születésnapomon, 14 évvel ezelőtt felhagytam az ivással."

George W. Bush elismerte, hogy a 24 évvel ezelőtti estén szüleinek kennebunkporti háza közötti úton állították meg a rendőrök. Bush a helyszínen elismerte, hogy több pohár sört fogyasztott. Bűnösségét megállapították, százötven dollár büntetést fizettettek vele, és egy időre bevonták jogosítványát.

Ajánló: