Bomba robbant Jeruzsálemben<br/>

Vágólapra másolva!
Egy autóba rejtett bomba robbant Jeruzsálem központjában. A merényletnek eddig két halálos áldozata van, és legalább tízen megsebesültek. Eközben Jasszer Arafat felszólította a palesztinokat, hogy csak békés eszközöket alkalmazzanak a független államukért Izraellel vívott küzdelmükben. Tervek szerint Ehud Barak izraeli miniszterelnök a merénylet ellenére bejelenti a palesztinokkal való megállapodást arról, hogy véget vetnek az erőszaknak.
Vágólapra másolva!

Az izraeli rendőrség jelentése szerint legalább két ember meghalt és többen megsebesültek, amikor a jeruzsálemi piac közelében gépkocsiba rejtett bomba robbant. Az izraeli tévé szerint a pokolgépes merénylet elkövetőinek sikerült elmenekülniük.

A helyszín a robbanás után

Fotó: Reuters

A CNN helyszíni tudósítója szerint ennél jóval több áldozat van. Állítólag rengeteg autó is megsérült a nagy erejű robbanásban, az egész környéket füst lepte el.

Az izraeli védelmi miniszterhelyettes Palesztin Hatóságot kárhoztatta a merényletért. Efraim Sné azért marasztalta el az önkormányzati szervet, mert szabadon engedte az iszlám radikális Hamász aktivistáit.

A robbanás előtt jelentették be, hogy technikai okok miatt késleltetik Ehud Barak izraeli miniszterelnök és Jasszer Arafat palesztin vezető csütörtök kora délutánra tervezett egyidejű bejelentését az ellenségeskedések beszüntetéséről. Barak és Arafat előzőleg telefonon beszélt egymással. Később Barak szóvivője közölte: a kormányfő annak ellenére be fogja jelenteni a tűzszünetet, hogy Jeruzsálemben robbanás történt.

Eközben Jasszer Arafat felszólította a palesztinokat, hogy csak békés eszközöket alkalmazzanak a független államukért Izraellel vívott küzdelmükben. A nyilatkozatot Arafat irodája tette közzé Gázában annak a megállapodásnak az alapján, amelyet a palesztin vezető és Simon Peresz kötött szerda este az öt hete dúló erőszakos cselekmények megállításáról.

Az AP hírügynökség korábban a fegyvernyugvás kedvező előjeleként értékelte, hogy a palesztin rendőrök visszaszorították a kőhajigálókat két gázai zsidó település, Kfar Darom és Necarim közelében: ilyesmit ugyanis hetek óta nem tettek. Ezzel szemben a Jeruzsálem közelében lévő ciszjordániai Hizme faluban életét vesztette egy 17 éves palesztin kőhajigáló, aki izraeli katonákkal csapott össze. A ciszjordániai Betlehem környéki al-Hader településen ugyancsak életét vesztette egy palesztin tüntető az izraeli hadsereggel való összecsapás következtében.

(MTI)

Korábban:

(2000. november 2.)