A történelem legnagyobb népszámlálása kezdődött Kínában<br/>

Vágólapra másolva!
Ötmillió kérdezőbiztos keres fel tíz nap alatt 350 millió kínai háztartást és ennek során további 1 millió ellenőr felügyeli munkájukat. A családoknak 23 kérdést tartalmazó kérdőívre kell válaszolniuk. Minden tizedik háztartásnak 46 kérdést tesznek fel, amelyek a család nagyságára és az életszínvonalra is kiterjednek.
Vágólapra másolva!

Az 1949 óta ötödik népszámlálás legkényesebb pontjaihoz tartozik a gyermekek megszámlálása, mivel a több mint egy gyermekes szülőket még mindig büntetés fenyegeti, amiért nem vették figyelembe a családonként mindössze egy gyermek születését szorgalmazó állami politikát.

Sok kínai kételkedik abban, hogy a rájuk vonatkozó kérdőíveket bizalmasan fogják kezelni. Bonyolult lehet majd a mintegy 80-120 millió vándormunkás adatainak rögzítése is.

Kínában az 1990-es népszámlálás során 1,13 milliárd ember adatait rögzítették. Hivatalos becslések szerint időközben 1,25-1,3 milliárdra növekedhetett a hatalmas ázsiai ország lakossága, ami a világ népességének ötödét teszi ki. Az új népszámlálás első adatai a tervek szerint jövő év februárjában teszik közzé. A kérdőívek teljes kiértékelése azonban több mint két évig fog tartani.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)