Ügyészségi vizsgálat indult Haider ellen<br/>

Vágólapra másolva!
Az osztrák spiclibotrány elérte Haidert, ugyanis Ausztriában előzetes ügyészségi vizsgálatot indítottak a szabadságpárti vezető ellen. Alapos a gyanú ugyanis, hogy az FPÖ saját politikai titkosszolgálatot működtetett ellenzéki korában. A titkosszolgálati eszközökkel gyűjtött információkat használták fel ellenfeleik lejáratására.
Vágólapra másolva!

Michael Klackl államügyész és Stefan Erdei vizsgálóbíró az eddigi vallomások alapján vizsgálatot indított Ausztria legellentmondásosabb politikusa, a koalíciós Szabadságpárt korábbi (FPÖ) elnöke és jelenlegi szellemi vezére, a karintiai kormányzó Jörg Haider ellen. A vád: bizalmas rendőrségi információkkal való visszaélés - írja két tekintélyes osztrák hetilap ma megjelenő száma. A Profil és a Format információit már a hét végén közzétették.

A "spicliafférnak" elkeresztelt osztrák botrány szeptember 30-án pattant ki egy Josef Kleindienst nevű ember könyvéből. Az illető egykor elnöke volt a Szabadságpárt rendőrszakszervezetének, az FPÖ-s rendőrök bizalmi egyletének. Könyvében, majd későbbi nyilatkozataiban azt állította: a haiderista rendőrök pénz kaptak, ha bizalmas információkat adtak ki szabadságpárti politikusok kérésére.

Sokáig homály fedte, hogy ki és milyen információkat kért a bizalmas adatbázisokhoz hozzáférő rendőröktől, de a sajtó több olyan esetet is felemlegetett, amikor Jörg Haider (akkor még) ellenzéki pártvezér politikai ellenfeleiről különösen jól értesült volt. A Szabadságpárt pereiben a párt fő ügyvédje többször gyanús, rendőrségtől származó bizonyítékokkal állt elő. Ez az ügyvéd, Dieter Böhmdorfer jelenleg Ausztria igazságügy-minisztere, és a korábbi perekben például rendőrségi fényképeket lobogtatott a tárgyalásokon. Októberben a lapok és a rendőrök sorra nevezték meg azokat az FPÖ-vezetőket, akik a szakszervezet tagjaitól, (egyes hírek szerint legalább nyolcvanfős volt a spiclihálózat) bizalmas adatokat kértek ki a központi adatbázisból, ahol nevek és címek mellett ujjlenyomatok, gépkocsirendszámok és más információk is találhatók. Az FPÖ egykori főtitkárától a jelenlegi bécsi pártelnökig sokan szóba kerültek, végül Haider közvetlen környezete, vagyis Karl-Hainz Petritz személyes szóvivő és Horst Binder testőr is.

Mint a Format és a Profil hetilapok írják, ők voltak azok, aki telefonon, főnökükre hivatkozva bizalmas információkért folyamodtak. Legalább két ügyben a karintiai kormányzó ellen is közvetett bizonyítékok vannak: Haider 1995-ben magához kéretett két pártbéli rendőrt, és információkat kért tőlük olyan menekültekről, akik bűntetteket követtek el. Ezen információkat később a parlamenti vitában a menekültügyi szigorítások melletti érvként használta fel. Ugyanebben az évben Haider az emlékezetes ebergassingi merényletről is anyagokat kért. Akkor két szélsőbalos merénylő akart felrobbantani egy távvezeték-oszlopot, de mindketten meghaltak.

A múlt héten Haider testőrénél házkutatást tartottak, akit a Formatnak nyilatkozó illetékes az ügy kulcsfigurájának nevez.

Az osztrák ellenzéki politikusok szerint egész kis párt-titkosszolgálat rajzolódik ki, amely súlyosan sérti az ország alkotmányát és törvényeit. A szociáldemokraták és a zöldek azonnal parlamenti vizsgálóbizottság felállítását sürgették, és a személyesen érintett szabadságpárti igazságügy-miniszter távozását, mondván, ő pozíciójánál fogva adatokat tüntethet el. Haider a hét végén nem nyilatkozott, de annál "hangosabb" a koalíciós partner, a Néppárt (ÖVP) hallgatása. A konzervatív párt egyelőre nem támogatja a vizsgálóbizottság felállítását, és Wolfgang Schüssel kancellár sem nyilvánított véleményt a botrányban. Az ő sorsa ugyanis a szélsőjobboldali Szabadságpárttól, és azt a háttérből irányító Haidertől függ.

(Magyar Hirlap)

Korábban:

(2000.10.25.)