Haidert is kihallgatták a rendőrök titkos adatgyűjtése miatt<br/>

Vágólapra másolva!
Jörg Haidert, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) volt elnökét kedden kihallgatta a gazdasági rendőrség annak kapcsán, hogy kirendelt testőrénél, Horst Bindernél egy házkutatás során gyanús iratokat találtak, s felfüggesztették az illetőt a rendőrség kötelékéből. A Falter című bécsi lap pedig bizonyítékot adott közre arról, hogy Haider már 1997-ben beismerte a rendőrségi számítógépek megcsapolását.
Vágólapra másolva!

A botrány, amelynek nyomozása során egyre mélyebbre hatolnak az ügyészség nyomozói, azt követően tört ki, hogy Josef Kleindienst fizetés nélküli szabadságon lévő rendőr - az FPÖ-rendőrszakszervezet volt elnöke - nemrég megjelent könyvében megírta: FPÖ-vezetők a rendőrség kötelékében dolgozó híveik segítségével titkos adatokhoz jutottak a rendőrség számítógépéből. Az eddigi 11 felfüggesztett között van Haider testőre mellett a párt egyik magas rangú salzburgi politikusa is: Helmut Naderer, a tartományi FPÖ-elnök helyettese, a tartományi parlament tagja.

Haider kihallgatásáról nyomban beszámolt Klagenfurtban újságírók előtt, s azt állította, hogy a testőrénél állítólag megtalált dokumentumok hamisítványok, amelyeket úgy csempésztek az illető lakására. Az inkriminált levélben Horst Binder arról tájékoztatja Haidert, hogy az FPÖ sok magas rangú funkcionáriusa kíván titkos adatokhoz jutni a rendőrségi számítógépből. Jörg Haider egyébként újra parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását követelte, ám ettől az FPÖ és koalíciós partnere, az Osztrák Néppárt (ÖVP) parlamenti frakciója egyelőre elzárkózik.

Wolfgang Schüssel kancellár (ÖVP) és Susanne Riess-Passer alkancellár (FPÖ) kedden állást foglalt amellett, hogy az ügyben érvényesíteni kell az ártatlanság vélelmét, s a kancellár újra az ügy pártállástól független, teljes feltárását ígérte. Schüssel kancellár hétfőn még a korábbi szociáldemokrata belügyminiszterek felelősségi körébe utalta a titkos adatokhoz való hozzáférést, Haider pedig kedden "notórius vörösnek" nevezte Erik Buxbaum biztonsági igazgatót.

Bécs város Falter című liberális lapja azonban a szerdai számból kedden előre közreadott cikkével csattanós válasszal szolgált e vádra. Beszámol ugyanis arról, hogy Karl Schlögl akkori szociáldemokrata belügyminiszter 1997-ben vizsgálatot indított, s levélben kért felvilágosítást Haidertől arról, hogyan jutott bizonyos titkos adatokhoz. Haider válaszlevelében - amely a Falter rendelkezésére áll - beismerte, hogy Felső-Ausztria, Stájerország és Salzburg tartományokból rendelkezik kivonatokkal a rendőrség számítógépeiben őrzött adatokból, s azt írta: "Meg fogod érteni: nem engedhetem, hogy e bátor rendőrökből most bűnbakot csináljanak." Schlögl a cikkben beszámol a megindított vizsgálatról, s arról, hogy nem jutottak semmire a nyomozással.

(MTI)

Korábban:

(2000.10.31.)