Újabb görög hajóbaleset történt szombat este az Égei-tengeren<br/>

Vágólapra másolva!
Egy idős amerikai turista meghalt, miután egy bérelt kishajó zátonyra futott és elsüllyedt Náxosz szigetétől másfél mérföldnyire.
Vágólapra másolva!

A Zeusz III. fedélzetén 31 amerikai turista és hétfőnyi legénység volt a szerencsétlenség pillanatában. Halászhajók és parti őrhajók mindnyájukat kimentették a tengerből, helikopterek és búvárok segítségével, de egy 82 éves amerikai férfi a náxoszi kórházban meghalt. A hajó rendszeresen járt Náxoszról körutakra a Kikládokon.

Négy napja az Expressz Szamina komphajó süllyedt el a térségben, legalább 77 ember halálát okozva, miután egy jól ismert szigetecskének ütközött Párosz kikötőjének bejáratánál. Kapitánya és legénységének három tagja ellen emberölésért vádat emeltek.

Péntek hajnalban az ezernél több utast és gépjárműveket is szállító Expressz Artemisz feneklett meg egy homokpadon, Náxoszra igyekezve. Igaz, ennek a komphajónak három óra elteltével sikerült lekászálódnia, és baj nélkül kikötnie.

A súlyos incidensek első következményeként a görög kereskedelmi tengerészeti minisztérium vasárnap éjféltől kikötői veszteglésre ítélt 65 hajót, húsz napot adva nekik az Európai Unió biztonsági előírásainak teljesítésére. Ha erre nem képesek, akkor a tárca megvonja közlekedési engedélyüket.

(MTI)

Korábban:

(2000. szeptember 28.)