A halálesetek hat százalékáért a légszennyezettség a felelős Európában<br/>

Vágólapra másolva!
Európában manapság kétszer annyi ember hal meg a levegő szennyezettsége következtében, mint közúti balesetben. Minden 17. haláleset a kontinensen a légszennyeződés, különösen a kipufogógázok számlájára írható - állapította meg egy svájci kutatócsoport.
Vágólapra másolva!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megbízásából készült tanulmány, amelyet a The Lancet című orvosi lap legfrissebb száma közöl, megállapítja: Franciaországban, Ausztriában és Svájcban a halálesetek hat százalékáért - évi 40 ezer elhalálozásért - felelős a légszennyezés. A városok utcáit, tereit beborító kipufogógázok különösen az idősebbek és az egészségileg sebezhetőbbek, köztük a gyermekek egészségét veszélyeztetik. A gépkocsik által kibocsátott füst évente több mint 25 ezer új krónikus légzőszervi megbetegedést idéz elő, és több mint félmillió asztmás rohamért felelős - írják a Bázeli Egyetem tudósai. A légszennyezés okozta betegségek kezelésének költségei ma már a GDP 1,7 százalékát viszik el ezekben az országokban.

A svájci kutatók adatai alátámasztják a brit egészségügyi minisztérium minap közzétett jelentését arról, hogy csupán Nagy-Britanniában évente tízezer halálesetet okoz a levegő szennyeződése.

A tudósok emlékeztetnek arra, hogy a légszennyezés csökkenti a tüdő teljesítményét a különféle vírusok és baktériumok legyőzésében. Számos vegyi anyag, köztük a kéndioxid és az ózon irritálja a légcsöveket, a nitrogéndioxid és az ózon pedig károsítják a tüdőt. A légszennyezés egymagában ritkán okoz halált, az emberi szervezet egyensúlyát borítja fel a legsebezhetőbb csoportoknál.

A tudóscsoport kutatásaiban a légszennyezés egyetlen összetevőjére, az úgynevezett PM10 részecskére összpontosított, amelyet valamennyi közlekedő ember belélegez. Európa nagy részében, különösen a sűrűn lakott városokban az egyre növekvő közúti közlekedés miatt a levegőben midig jelen van ez a milliméter századrészénél is kisebb részecske. A The Lancet szerint a PM10 minden egyes 10 mikrogrammnyi többlete a levegőben akár hat hónappal rövidítheti le a várható életkort. Ez azt jelenti, hogy a városokban lakó emberek 18 hónappal kevesebbet élnek, mint a többiek. A svájci kutatások az idősek körében fellépett halálesetekre alapultak, de mint a tanulmány megállapítja, egyre több bizonyíték van arra, hogy a légszennyezés gyilkos hatással van a csecsemőkre, gyermekekre.

(MTI)

Ajánló: