Tovább romlott Prága és Bécs viszonya<br/>

Vágólapra másolva!
Cseh napilapok bírálják a prágai kormányt az Ausztriával kapcsolatos külpolitika miatt. Véleményük szerint jobb lenne feloldani a két ország közötti feszültséget, amit a benesi dekrétumok, az Ausztria elleni EU-szankciókhoz való csatlakozás és a temelíni atomerőmű tervezett üzembe helyezése váltott ki.
Vágólapra másolva!

Hibát követett el a cseh kormány azzal, hogy a jelölt országok közül egyedüliként csatlakozott az Európai Unió Ausztria-ellenes szankcióihoz. A cseh kormány "arrogáns" viselkedése elegendő volt ahhoz, hogy Prága és Bécs között az első adandó alkalommal nyílt konfliktus keletkezzen - írja a cseh-osztrák viszonyban keletkezett feszültségről a Lidové Noviny című prágai konzervatív napilap.

Rámutat, arra hogy a két ország viszonyát az osztrákoknak a csehországi Temelínben épülő atomerőműtől való félelme tovább rontotta, az atomerőmű tervezett üzembe helyezése pedig éles
ellenállást váltott ki Ausztriában.
"Temelín, a benesi dekrétumok és a szankciók olyan tényezők, amelyek jelenleg súlyosan megterhelik a cseh-osztrák viszonyt" - írja az újság.

Tekintettel a benesi dekrétumokra és Temelínre, Prágának tudnia kellett volna, hogy nincs értelme csatlakozni az Európai Unió Ausztria-ellenes szankcióihoz, mert ezzel csak felbőszíti Bécset.

"Az a helyzet, hogy az ellenségeskedés (Prága és Bécs között) már korábban kirobbant. Vajon nem tenne-e jót a cseh külpolitikának, ha legalább utólag elgondolkodna az említett három témáról?" - teszi
fel a kérdést a lap.

A cseh vállalkozói és üzleti körök lapja, a Hospodárské Noviny szintén hibának minősíti azt, hogy Csehország csatlakozott az EU-szankciókhoz, s ezzel elmérgesítette a két ország viszonyát, ami
most megbosszulja magát. Úgy véli, Prága megfeledkezett arról, hogy Ausztria fontos üzleti partner, s nem tudatosította, hogy jobb a megegyezés - mint ahogy azt Magyarország is tette -, mint a vita.

Az újság szerint ugyanakkor az osztrákok attól tartanak, hogy Temelín üzembe helyezése után Ausztriát elárasztja az olcsó cseh áram, ami komoly nehézségeket okozhat a helyi energetikai iparnak.

(MTI)

Ajánló:

(németül és csehül)

Korábban:

(2000.08.30.)