Betiltották a Duna Televíziót Újvidéken<br/>

Vágólapra másolva!
Újvidék valamennyi kábeltelevíziós hálózatának megtiltották a jugoszláv hatóságok, hogy a montenegrói, a szarajevói, a horvát és a Duna Televízió tájékoztató műsorait adásba vigyék. A hatóságok külföldi propagandának tekintik az említett televíziók műsorait, ezért a tájékoztatási törvényre hivatkozva tiltatták be az adást.
Vágólapra másolva!

A Beta független belgrádi hírügynökség internetes adása szerint a szövetségi tájékoztatási minisztérium értesítette az öt újvidéki kábeltelevíziós társaságot arról, hogy a tájékoztatási törvény 27. paragrafusa alapján az RTV Crna Gora, a horvát televízió 2-es és 3-as programja, a szarajevói OBN TV, valamint a Duna Televízió tájékoztató műsorait nem közvetíthetik.

E paragrafus megtiltja olyan "politikaipropaganda-tartalmú rádiós és televíziós programok akár részleges megismétlését is a szerb tömegtájékoztatásban, amelyeket külföldi kormányok, illetve kormányszervek által alapított külföldi adók sugároznak szerbül vagy a Szerb Köztársaságban élő kisebbségek nyelvén". A tilalom nem vonatkozik azokra a programokra, amelyeket érvényes államközi szerződés alapján a viszonosság elvének érvényesítésével sugároznak.

A Beta szerint Újvidéken mintegy 50 ezer háztartásban van kábeltévé, azaz ebben a városban körülbelül 200 ezren nézhetnek ilyen műsorokat. A hírügynökség az egyik újvidéki kábeltévés hálózat vezetőjét idézte, aki szerint sok néző panaszkodott a döntés miatt, és már be is jelentette, hogy lemondja kábeltelevíziós előfizetését.

(MTI)