Ellentétesen nyilatkoznak a Kurszk állapotáról a norvég és az orosz hatóságok<br/>

Vágólapra másolva!
Egymással szöges ellentétben álló véleményeket fogalmaznak meg a norvég és az orosz hatóságok az elsüllyedt Kurszk atom-tengeralattjáró mentőzsilipjével kapcsolatban. Korábban a zsilipkamra állapota miatt keveredtek ellentmondásba egymással, most pedig abban nincs egyetértés, hogy a kamrában van-e levegő vagy pedig megtelt vízzel.
Vágólapra másolva!

''A búvárok szerint a mentőzsilipkamra külső ajtaja nincs megrongálódva. Az a véleményük továbbá, hogy levegő van a zsilipajtó mögötti kamrában'' - mondta Kjell Grandhagen, a norvég hadsereg szóvivője.

Ilja Klebavon orosz miniszterelnök-helyettes vasárnap viszont azt közölte, hogy a hátsó részen található mentőzsilipkamra ajtaja erősen deformálódott, a vészkijáraton "nagyon nagy repedés" látható, és lényegében nincs esély az LR5-ös brit mini-tengeralattjáró csatlakoztatására.

Ugyancsak ellentmondva a norvég hatóságoknak az orosz RTR televízió arról számolt be híradásaiban, hogy a búvároknak sikerült ugyan kinyitniuk a vészkijárat nyomáskiegyenlítő szelepét, de levegő nem jött a zsilipből. A televízió ebből arra következtetett, hogy a mentőkijáratot használni akarta valaki, le is zárta a belső csapóajtót, kiegyenlítette a nyomást, de kívülre már nem tudott kijutni.

John Espen Lien, egy másik norvég katonai szóvivő ezzel kapcsolatban sejteni engedte, hogy mindez tulajdonképpen csak találgatás. ''A Seaway Eagle norvég mentőhajó szakértői a látottakból nem vontak le olyan következtetéseket, hogy ember (vagy holttest) volna a zsilipben'' - mondta. Kjell Grandhagen az ellentmondó hírekről úgy vélekedett, hogy nincs jól összehangolt tájékoztatási szolgálatunk az oroszokkal, és arról sem szeretnék találgatásokba bocsátkozni, hogy miért különböznek az információk. ''Elmondhatom azonban, hogy azok a hírek, amelyekkel mi szolgálunk, közvetlenül a búvároktól származnak. Rajtuk kívül tudtommal még senki sem ereszkedett a mélybe, hogy megvizsgálja a hajótestet'' - tette hozzá. Szerinte még mindig nem zárható ki, hogy túlélők vannak az atom-tengeralattjárón.

''Senki sem mondhat semmit, mielőtt nem jutott be a törzsbe, és nem látta saját szemével, hogy mi van ott. Még mindig az az elv vezérel minket, hogy túlélők után kutatunk'' - hangoztatta.

A Reuters jelentése szerint egyébként a Szvir elnevezésű orosz kórházhajó - amely állandó készenlétben áll, hogy szükség esetén fedélzetére vegye a kimentett tengerészeket - vasárnap a kurszki Vidjajevo haditengerészeti támaszpontra hajózott. A katonai orvosok segíteni próbálnak a bajba került legénység hozzátartozóin, akik egyre kevesebb reményt látnak arra, hogy még viszont láthatják szeretteiket.

(MTI)

Korábban:

Az [*****] összeállítása a mentésről.