Továbbra sem repülhetnek az Air France Concorde-jai<br/>

Vágólapra másolva!
Az Air France egyelőre nem indítja újra Concorde-járatait a múlt heti repülőszerencsétlenség után. A British Airways, amely a világ másik, Concorde-gépeket működtető légitársasága, a szerencsétlenség után 24 órával már felújította Concorde-járatait.
Vágólapra másolva!

"A közlekedési miniszter Concorde-járatok felfüggesztéséről hozott határozata érvényben marad" - mondta a francia polgári repülési hatóság (DGAC) szóvivője.
Jean-Claude Gayssot közlekedési miniszter más szakértők mellett a polgári repülési hatóságot kérte fel arra, hogy dolgozzon ki olyan pótlólagos biztonsági intézkedéseket, amelyek lehetővé tennék a megmaradt öt Concorde forgalomba állítását. Az utasszállító repülőgépek a múlt keddi katasztrófa után a földön vesztegelnek.

A Reuters jelentése szerint a DGAC szóvivője már korábban közölte, hogy a műszaki szakértők képtelenek voltak összeállítani a szükséges intézkedéseket, mivel a tragédiát vizsgáló bizottság mindeddig nem tudta pontosan kideríteni az események láncolatát, amely a szuperszonikus repülőgép kigyulladásához és lezuhanásához vezetett.

(MTI)

Ajánló:

A Boeing oldalán (angolul)

Korábban:

(2000. július 31.)