Nem változik a jugoszláv elnökválasztás forgatókönyve <br/>

Vágólapra másolva!
Mint az várható volt, Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök indul a szeptemberi jugoszláv elnökválasztáson, miután pénteken mindkét belgrádi kormánypárt - köztük az államfő vezette szocialisták - őt nevezte meg elnökjelöltjének. Milosevics jelöltetése érdekében országa alkotmányát módosíttatta.
Vágólapra másolva!

Belgrádban csütörtökön írták ki az elnökválasztást szeptember 24-re, amelyet egy napon tartanak majd a jugoszláv parlamenti, szerbiai helyhatósági és vajdasági tartományi parlamenti választásokkal. Az elnökválasztásra háromnegyed évvel az előtt kerül sor, hogy jövő nyáron lejárna Milosevics jelenlegi megbízatása.

Pénteken mindkét belgrádi baloldali kormánypárt Milosevicset nevezte meg elnökjelöltjeként: az elnök vezette Szerbiai Szocialista Párt (SPS) és az államfő felesége, Mirjana Markovics nevével fémjelzett Jugoszláv Egyesült Baloldal (JUL). A harmadik belgrádi kormánypárt, a Vojiszlav Seselj-féle szerb radikálisok még nem nevezték meg jelöltjüket.

Milosevics jelölését a jugoszláv alkotmány júliusi módosítása tette lehetővé, amelyről a belgrádi vezetés ellenzéke azt tartotta, hogy a hágai törvényszék által koszovói háborús bűnökkel vádolt politikus hatalmon maradását szolgálja.

A szerb ellenzék még nem döntött esetleges közös jelöltjéről, sőt hivatalosan esetleges indulásáról sem. A Nyugat-barát montenegrói kormány nem kíván részt venni a szövetségi választásokon.

(MTI)

Korábban:

(2000. július 27.)