Fujimori letette a hivatali esküt <br/>

Vágólapra másolva!
A napok óta tartó tüntetések ellenére pénteken letette a hivatali esküt Alberto Fujimori perui elnök. Miközben az államfői palotában Fujimori immár harmadik elnöki beiktatási ceremóniáját tartották, a perui főváros, Lima utcáin összecsapásokra került sor a tüntetők és a rendőrök között.
Vágólapra másolva!

A tiltakozó megmozdulások már csütörtökön megkezdődtek, amikor szemtanúk szerint mintegy 200 ezren tüntettek Fujimori ellen. Az ország különböző részeiből érkezett tüntetők pénteken valóságos kordont vontak az elnöki palota köré.

A 62 éves Fujimorit május 28-án választották újjá. Az ellenzék jelöltje, Alejandro Toledo nem vett részt a szavazáson, azt csalásnak minősítve. Ellenfelei azzal is vádolták a japán származású elnököt, hogy a parlament feloszlatásával gyakorlatilag megszegte a korábbi alkotmányt, amely csak két elnöki időszakot engedélyezett. Fujimori újabb megbízatása öt évre szól. A beiktatási ceremónián a térségből csak Ecuador és Bolívia elnöke, Gustavo Noboa és Hugo Banzer vett részt. Az Egyesült Államok, valamint néhány EU-tagállam nagyköveti szinten képviseltette magát.

Az új választásokat követelő perui ellenzéki pártok képviselői nem vettek részt az ünnepségen.

(MTI)

Korábban:

(2000. július 27.)