A kisujjlevágástól a holdjáróig - a cipődivat 100 éve

Az [*****] összeállításában megismerheti a század cipődivatát. Noha tudjuk, hogy nem a ruha teszi az embert, az öltözék mégis sokat elárul viselőjéről. Így tehát bízunk abban, hogy ha végignézi az [*****] cikksorozatát, megtudhat valamit arról, hogyan változtak a divatok, szokások, emberek a huszadik században.

Az 1900-as évek



Az 1900-as év korántsem volt olyan izgalmas, ahogy a 19. századi millenium-hívők remélték: nem jött el a világvége. A cipődivat sem változott egetverően. Viktória királynő korának szemérmes fekete csizmái nem tűntek el teljesen a királynő halálával - még jópár évig szégyentelenül népszerűek maradtak. A szoknyák még egyébként is a nők bokáját súrolták. Lassan azonban a ruhaszegély emelkedni kezdett, s a többi, ahogy mondani szokták, történelem...

Az 1910-es évek



A felbolydult időszakok gyakran vezetnek alapvető társadalmi változásokhoz, ezek pedig többnyire drámai változásokat eredményeznek a divatban. Ez mindenképpen igaz az 1910-es évekre. Az évtized elején a divat viszonylag nyuggodt volt, ám 1914-ben kitört az első világháború. Megváltozott a világ, s az évtized végére a divat is.

Az 1920-as évek



A század talán legviharosabb évei a húszas évek voltak. A világháborúval a hátuk mögött az emberek azt érezték, hogy szinte elsodorják őket a változások. Néhányan örültek ennek, mások utálták, de a 20. század igazából ekkor kezdődött el.


Az 1930-as évek



Az ember egyik alapvető szokása, hogy vágyik azokra a dolgokra, amik nincsenek neki, s a harmincas évek a hatalmas vágyakozás évei voltak. A gazdasági válság alatt a mindennapok nyers valóságát a mozivászon eleganciája ellensúlyozta, s azoknak az embereknek az élete, akik elég gazdagok voltak a pazarló élethez.

Az 1940-es évek




1940-re az átlagos amerikai nőnek öt pár cipője volt. 1941-ben azonban az Egyesült Államok belépett a második világháborúba, megnőtt a nacionalista eszmék népszerűsége, s mindenki összefogott, hogy legyőzzék a fasizmust. S ezzel hirtelen a cipők is elvesztették jelentőségüket - feltéve persze, hogy az embernek volt belőle legalább egy pár.

Az 1950-es évek




A háború utáni évtized volt a nyugati világ optimista tíz éve. Ez volt a baby-boom időszaka, azaz rengeteg gyerek született egyszerre. A siker igazi jelének az számított, ha valaki gondos és csinos háztartásbeli volt. Az azonban rejtély, hogy a csinos háziasszony hogyan tudta elvégezni a házimunkát azokon a rettenetesen magas sarkakon.

Az 1960-as évek




A fiatalok világszerte abbahagyták a köldöknézést, helyette azon kezdtek gondolkodni, hogyan lehetne megváltoztatni a világot. A módszerek gyakran meglepőek és sokkolóak voltak. Feje tetetejére állították a divatot, s ezzel a társadalmat is...

Az 1970-es évek




Ez a tíz év volt a "mindent lehet" évtized. Voltak, akik a a randa cipőkre buktak, másoknak a puha és nőies volt a divat. De mindegy is volt, kinek mi tetszett, egyszerűen nem lehetett nem divatosnak lenni: a hetvenes években érte el csúcspontját a ruhákkal való önkifejezés.

Az 1980-as évek




A nyolcvanas években senki nem szégyellte magát, hogy ha mohónak tűnt. Az Egyesült Államokban könnyű volt pénzt keresni, könnyű volt pénzt költeni - és miközben az ember a pénz keresésével illetve költésével volt elfoglalva, igazán nagyon jól kellett kinéznie.

Az 1990-es évek

Nincs új a nap alatt... A kilencvenes évek mintegy összefoglalták a század különböző stílusirányzatait, a kilencvenes évek elejének retro-virágdivatától az évtized végének nagy hippi és swing-korszakáig.

Ajánló:

Összeállítás minden évtizedről (angolul)