Nem vizsgálják meg chilei orvosok Pinochet egészségi állapotát<br/>

Vágólapra másolva!
Elutasította a chilei legfelsőbb bíróság Pinochet tábornok ügyvédeinek kérését: a védők azt szerették volna elérni, hogy a tábornokot vessék orvosi vizsgálat alá és megromlott egészségi állapotára való tekintettel semmiképpen se állítsák bíróság elé a gyilkosságokkal vádolt volt diktátort. Pinochet mentelmi jogának megszüntetéséről még nem született döntés.
Vágólapra másolva!

A bíróság egyelőre nem döntött arról az indítványról, mely Pinochet mentelmi jogának megvonását kéri. Mivel Pinochet a chilei szenátus tagja, mentelmi jogot élvez - írta a CNN.

Hernan Alvarez, a bírói testület elnöke elmondta: a 20 tagú testület 11-9 arányban utasította el az egykori diktátor védőinek azt a kérést, miszerint vessék orvosi vizsgálat alá a tábornokot. A vizsgálattal az ügyvédek azt próbálták elérni, hogy megromlott fizikai állapotára való tekintettel ne állíthassák bíróság elé Pinochetet még akkor sem, ha a bírói testület úgy döntene, hogy megvonják a tábornok mentelmi jogát.

A jelenleg 84 éves Pinochet súlyos cukorbeteg, szívritmus-szabályozó készüléket hord, és már három agyvérzése volt.

A volt diktátor eddig 16 hónapot töltött házi őrizetben Angliában: emberi jogok megsértésével és gyilkosságokkal vádolták. Több ország és emberi jogi szervezet képviselői kérték kiadatását és felelősségre vonását. Jack Straw brit belügyminiszter azonban hosszas huzavona után idén tavasszal engedélyezte, hogy visszatérhessen Cihlébe az egykori diktátor. Így elkerülte, hogy Európában állítsák bíróság elé.

Pinochetet 148 ember meggyilkolásával vádolják. A vádirat szerint 1973-as hatalomra kerülése után politikai ellenfelei közül többen eltűntek vagy belehaltak a kínzásokba.

A diktátor védői tagadják, hogy Pinochetnek közel lett volna a "Halálkaravánhoz". Szerintük a katonai vezetők, a junta felelős a kivégzésekért, Pinochet erről akkoriban nem tudott.

Ajánló:

angolul