Mobiltelefon-zsebet varrnak a skót szoknyákra<br/>

Vágólapra másolva!
Megoldódott a skót szoknyát viselő mobiltelefon-tulajdonosok problémája, mostantól zsebre vághatják készülékeiket. Eddig ugyanis zseb nélkül gyártották a ruhadarabokat. Egy edinburghi szoknyakészítő mester műhelyében azonban már a XXI. század követelményei szerint varrják a szoknyákat.
Vágólapra másolva!

Egyelőre zseb nélkülHowie Nicholsby szoknyakészítő fölfedezte, hogy a skót tarsoly, a sporran túl kicsi ahhoz, hogy bele lehessen tenni a mobiltelefont. Hogy megoldja mobiltelefonnal rendelkező honfitársai hatalmas problémáját, újfajta kiltet, azaz skót szoknyát készített, melyre zsebet varrt a telefonnak.

Az edinburghi szoknyakészítő mester 250 angol fontért árusítja újfajta szoknyáit, melyek a fiatalok körében egyre kedveltebbek.

Nicholsby úgy gondolja, a fiatalokkal újra meg kell szerettetni a skót szoknyát, hogy azt ne csak ünneplőként, hanem mindennapi viseletként is hordják. "Azzal, hogy telefonzsebet varrtunk rá, a XXI. század praktikus viseletévé változtattuk a kiltet" - mondja a mester.

Ajánló:

angolul