Fél percen múlott, hogy a lezuhant Concorde nem okozott még nagyobb katasztrófát<br/>

Vágólapra másolva!
Nem egészen harminc másodpercen múlott, hogy elkerülte a 25 ezer lakosú Gonesse, Párizs elővárosa a még súlyosabb katasztrófát a keddi repülőszerencsétlenségnél, és nem a városközpontban zuhant le a gép. A Concorde típusú szuperszonikus utasszállító gép kedd délután zuhant le. A száz utas és a kilenc főnyi személyzet életét vesztette, csakúgy, mint a szálloda négy lakója.
Vágólapra másolva!

Kedden délután helyi idő szerint háromnegyed 5 körül zuhant le az Air France francia légitársaság Concorde típusú szuperszonikus utasszállító gépe. A tragédia nem sokkal azután érte a New Yorkba tartó járatot, hogy felszállt a Charles de Gaulle repülőtérről. Egy szállodára és annak éttermére zuhant Párizs Gonesse nevű elővárosában. A száz utas és a kilenc főnyi személyzet életét vesztette, csakúgy, mint a szálloda négy lakója.


Fotó: STR

A párizsi tragédia másnapján a British Airways folytatta Concorde-jainak menetrend szerinti üzemeltetését, az első gép szerdán el is indult Londonból New Yorkba. Az Air France viszont legalább addig szünetelteti a maga Concorde-járatait, amíg a szerencsétlenül járt gép fekete dobozainak adatait végig nem elemzik.

Az Air France szerda délután közölte, hogy a kedden lezuhant Concorde repülőgép pilótája a kettes számú hajtómű hibájáról tett jelentést közvetlenül a gép lezuhanása előtt. Megerősítette a hibáról szóló értesülést Elisabeth Senot ügyész is, akit a katasztrófa kivizsgálásával bíztak meg. Az ügyész a pilótafülkében elhangzott szavakat rögzítő magnetofonra hivatkozott. Az eddigi vizsgálati eredmények szerint valami rosszul működött a kettes számú motorban. A pilóta már nem volt képes lefékezni, mert olyan nagy volt a tolóerő - mondta.


Fotó: Reuters

A British Airways hétfőn bejelentette, hogy 60 milliméteres repedéseket fedeztek fel összes Concorde típusú, szuperszonikus repülőgépének szárnyszerkezetén. A cég szerint a repedés nem veszélyezteti a repülés biztonságát, a hét gépből csupán egyet tartottak a földön, miután azon a repedés 16 milliméterrel nőtt.

Nem egészen harminc másodpercen múlott, hogy elkerülte a 25 ezer lakosú Gonesse, Párizs elővárosa a még súlyosabb katasztrófát a keddi repülőszerencsétlenségnél. A Concorde lángoló tűzgolyóhoz hasonlóan száguldott a városközpont és egy, az útjában fekvő kórház felé, és csak az utolsó pillanatban változtatott irányt és zuhant egy nagy rét közepén álló szállodára. "Számomra a szerencsétlenül járt gép pilótája hős. Ha nem tett volna fordulatot, telibe találta volna a várost" - emlékezett vissza közvetlenül a tragédia után Jean-Marie Alexandre teherautósofőr, aki a Charles de Gaulle repülőtér teherpályaudvaráról nyomon követte a pilóta végső küzdelmét.

A tapasztalt pilótáknak tudniuk kellett, hogy semmi esélyük a megmenekülésre, amikor a repülőtér irányító tornya egy hajtóműben támadt tüzet jelzett nekik közvetlenül azután, hogy a gép felemelkedett a 21-es számú kifutópályáról. A 360 kilométeres sebesség mellett lehetetlen lett volna megszakítani az üzemanyaggal színültig feltöltött, 185 tonna súlyú Concorde felszállását. A pilóták, akik a Concorde-on tanúsított magatartásukkal megkoronázták pályafutásukat, szimulátoron százszor is végigcsináltak már ehhez hasonló baleseteket. A másodpilóta pedig nem egyszer megizzasztotta már kollégáit, mint kiképzőtiszt.


Fotó: Reuters
Fotó: Eric Gaillard

Ekkor már a Concorde-nak szemmel láthatóan nehézséget okozott, hogy a levegőben tudjon maradni. Minden villámgyorsan ment végbe: a gép szándékosan a bal szárnyára dőlt, hogy megmentse a várost - vélik szemtanúk, akik hősnek tekintik a pilótát. Mások szerint viszont ennek így kellett történnie, mivel a szárnyak már nem tudták levegőben tartani a gépet. Hogy valójában mi is történt, azt a vizsgálatnak kell majd megállapítania.

A keddi katasztrófa színhelye csak néhány kilométerre van attól a helytől, ahol 1973. június 3-án a Concorde szovjet vetélytársa, a TU-144-es Le Bourget repülőterén egy légi bemutatón szerencsétlenül járt. A katasztrófa 13 emberéletet követelt, köztük a közeli Goussainville hét polgári lakosát.

A Concorde francia-brit együttműködés keretében épült a hetvenes években, és ez idő szerint a világ egyetlen olyan utasszállító repülőgépe, amely hangsebesség felett szállítja az utasokat. Jelenleg összesen 13 Concorde van szolgálatban: hét a British Airwaysnél, hat pedig az Air France-nál.
Az 1976 óta repülő szuperszonikus gépekkel eddig még nem volt komolyabb probléma.

A Párizs mellett lezuhant Air France-gép a legöregebb volt az üzemben tartott Concorde típusú utasszállító repülőgépek között. Franck Debouck, az Air France üzemeltetési igazgatóságának Concorde-okkal foglalkozó részlegvezetője elmondta, a szerencsétlenül járt gép 1974-ben készült, és 1975 januárjában volt az első próbarepülése. 1980 óta használták menetrend szerinti járatokon. 1974 és 1979 között a gyártó cég, az Aerospatiale tulajdonában volt.

A repülés még mindig a legbiztonságosabb
Egy-egy megrendítő légi katasztrófát követően mindig felvetődik a kérdés: mennyire biztonságos közlekedési eszköz a repülőgép? A Boeing repülőgépgyártó konszern megpróbált statisztikai adatokra támaszkodó választ adni a kérdésre.

Ajánló:

(franciául)

Korábban:

(2000. július 25.)