A rossz szomszédokat pénzzel ösztönzik kulturált együttélésre Angliában<br/>

Vágólapra másolva!
Kutatók szerint azoknak az embereknek, akik zavarják lakótársaikat, pénzt és egyéb juttatásokat kellene adni, hogy megjavuljanak. Az elviselhetetlen szomszédokat Nagy-Britannia legszegényebb részein akarják így jó útra téríteni. A program kísérleti jelleggel már működik, s a szakértők szerint igen jó eredményeket ért el.
Vágólapra másolva!

Az Independent cikke szerint egy brit kutatóintézet munkatársai úgy találták, hogy a büntetéssel, törvénnyel való fenyegetés nem hatékony az antiszociálisan viselkedők meggyőzésére. Ezek a módszerek nem segítenek, hogy sokezer ember elviselhető életet éljen a nagy lakótelepeken.

A cél a kukaborítgatás
csökkentése is

A kutatók azt javasolják, hogy olcsó biztosítással, kedvezményes lakberendezési cikkekkel, munka - és képzéslehetőséggel jutalmazzák a jól viselkedőket.

Ezt a javaslatot egy olyan fórumon dolgozták ki, amelyen a lakástámogatások jövőjét vitatták meg. A fórum résztvevői, akik Nagy-Britannia legnevesebb szakértői közül kerültek ki, úgy gondolják, hogy csak pénzzel és egyéb jutalmakkal lehet rávenni az antiszociális lakókat az elfogadható magaviseletre. Szerintük csak így lehet biztosítani mindenki számára a rendes otthont és a biztonságos lakóközösséget a legszegényebb részeken is.

"A kormányt jogosan dicsérték a közművekben elért fejlesztéseiért, de ha nem kezeli a lakásrendszerben fennálló apartheidot, akkor a pénz csak a tüneteket, nem a problémát kezeli" - mondta a fórum vezetője, Matthew Taylor.

Az egyik brit lakóközösség vezetője az Independentnek elmondta: két évvel ezlőtt bevezették a jutalmazási rendszert jól viselkedő lakóik számára. A férfi szerint a program jelentősen javított a közösség életén. "Azóta 27 százalékkal kevesebbet költünk a vandalizmus miatti károk helyreállítására és a betörők elleni védekezésre" - mondta a férfi az Independentnek.

A területen élő minden öt emberből négy részt vesz a jó magaviseleti rendszerben, ők évente 52 font (körülbelül 22 000 forint) jutalmat kapnak olcsóbb biztosítás és iskolai ösztöndíjak formájában. Azok közül, akiket rossz magaviseletük miatt két éve kihagytak a programból, 60 százalék mára már megváltoztatta a viselkedését, hogy bekerüljön a rendszerbe. Mindössze a tagok egy százalékát kellett kirúgni a jutalmazási programból, mert megszegte a "jól viselkedünk-szerződést".

Közben a brit kormány a bűnözés ellen további intézkedéseket vezet be. Szerdán megnevezik az ország 47 legrosszabb környékét. Minden területen listát készítenek az ötven legnagyobb vétkesről. Tanárok és rendőrök elkészítik annak a területenként ötven fiatal listáját, aki a legnagyobb veszélyt jelenti a lakóközösségre. Ezekkel a kamaszokkal iskola után külön fognak foglalkozni.

Ajánló:

(angolul)