A repülés még mindig a legbiztonságosabb<br/>

Vágólapra másolva!
Egy-egy megrendítő légi katasztrófát követően mindig felvetődik a kérdés: mennyire biztonságos közlekedési eszköz a repülőgép? A Boeing repülőgépgyártó konszern megpróbált statisztikai adatokra támaszkodó választ adni a kérdésre.
Vágólapra másolva!

Napjában több mint hárommillió ember van úton a világban utasszállító repülőgépen. 1998-ban összesen 1,3 milliárd embert 18 millió repülőút során szállítottak a rendeltetési helyre és "csak" tíz repülőjárat nem érkezett meg oda.

A kockázat, hogy valaki olyan repülőgépre száll, amelyet több halottal járó szerencsétlenség ér, egy a három millióhoz. Az évek múlásával a repülés egyre biztonságosabb lett. Míg harminc évvel ezelőtt statisztikailag 140 millió mérföld megtételére esett egy katasztrofális baleset, addig mára ez a távolság már 1,4 milliárd mérföld.
A közúti közlekedéssel összehasonlítva is előkelő helyet foglal el a repülés a baleseti statisztikában: az amerikai polgári légi közlekedésben az elmúlt hatvan évben összesen kevesebben vesztették életüket, mint ahányan az amerikai közúti forgalomban három átlagos hónap alatt halálos balesetet szenvednek.

Ajánló:

A Boeing honlapján (angolul)