Szváziföldön a miniszoknya betiltásával védekeznek az AIDS ellen<br/>

Vágólapra másolva!
A szváziföldi iskoláslányok ősztől nem hordhatnak miniszoknyát. Az ország kormánya úgy véli, a rövid szoknya betiltása hatékony módszer lehet az AIDS megállítására. A parlament még ennél is tovább akar menni: azt tervezik, hogy sterilizálják a HIV-pozitív embereket. Az országban a lakosság negyede fertőzött.
Vágólapra másolva!

Szváziföldi gyerekek

Az új törvény szerint a tíz évesnél idősebb lányoknak legalább térdig érő szoknyát kell viselniük. Ha megszegik a szabályt, ki kell őket zárni az iskolából.

Szváziföld egymilliós népességének a negyede HIV-fertőzött. Kutatók szerint az emberek várható legmagasabb életkora a jelenlegi 38 évről hamarosan 30 évre esik vissza.

Sibusiso Mkhonda, az ország egyik oktatási vezetője a BBC-nek elmondta: úgy érzik, hogy "a rövid szoknya vonzza a férfiakat, s így valószínűleg nagyobb mértékű promiszkuitáshoz vezet". A politikus a BBC-nek megmagyarázta az összefüggést a miniszoknya és az AIDS között: "Ha valaki megmutatja a combjait, ez néhány embernek esetleg tetszik és ők megpróbálnak közeledni az illetőhöz."

Az országban 1969-ben egyszer már betiltották a miniszoknyát, akkor mindenki számára és morális okokból. A törvény azért bukott meg, mert nem sikerült a közterületeken hatékonyan fellépni a miniszoknya ellen. A hatóságok abban bíznak, hogy az iskolákban ez egyszerűbb lesz.

Nem minden tanár gondolja azonban ezt így. Nozipho Dlamini, egy nyelvtanár az ország délkeleti részéről a BBC-nek kételyeit fejezte ki a törvénnyel kapcsolatban. "Ha be akarjuk tartatni a törvényt, az azt jelentené, hogy valakinek minden nap körbe kell járnia és ellenőriznie a gyerekek ruháit. Az sem világos, hogy mit jelent a "túl rövid" kifejezés."

Szváziföld a szomszédos Dél-Afrikához, Zimbabwéhoz és Botswanához hasonlóan AIDS-válsággal küzd. De egészségügyi szakértők szerint az ország nem megfelelő eszközöket választ a járvány megállítására.

Amíg a miniszoknya-vita borzolja a kedélyeket az országban, a parlament elkezdett megvitatni egy még ellentmondásosabb törvénytervezetet. Néhány képviselő azt szeretné ugyanis, hogy a HIV-fertőzötteket és az AIDS-eseket kötelező erővel sterilizálják.

Ajánló:

A szöveg elolvasható, a dallam meghallgatható